Öt évvel ezelőtti fotókkal indult a Kockahas blog visszatekintő sorozata, és minden héten további egy évet lépve vissza az időben, a mai poszttal elérkeztünk a tíz évvel ezelőtti anyagokhoz. A 2001-es divatfotó-archívumot áttekintve meg kell állapítani, hogy egy évtizeddel ezelőtt még jóval kevesebb figyelmet kapott a férfidivat, mint manapság, kevesebb fényképből kellett kiválasztanunk a legérdekesebb tízet.

Ennek ellenére a mai galéria az egyik legérdekesebb a sorozatból, hiszen jól mutatja, hogy míg Amerikában az igazi keménycsávók hódítottak akkor (is), Európa ettől meglehetősen távol járt, már ami a férfiideált illeti. Ekkor számítottak újdonságnak a bentlakásos reality-k, ez a rajongás 2001-ben a divatbemutatók kifutóin is megjelent, mint ahogy a Matrix-filmek hatása is tetten érhető az egyik fotón. Sokat változott a világ az elmúlt 10 év alatt? Persze, rengeteget. Sokat változott a férfidivat világa is az elmúlt 10 év alatt? Ezt eldöntheti, ha megnézi az összeállítást. Kattintson a fotóra!