A mai Kockahas-poszt megint videókból áll, tekintettel arra, hogy a napokban egy igazi különlegesség került fel a netre: egy 1929-es brit szörfvideó. A felvétel állítólag minden idők egyik legrégebbi szörfözős filmje, ráadásul összevágták az egyik szereplő friss interjújával, hogy még érdekesebb legyen. Akkoriban természetesen még fadeszkákon nyomták a hullámlovaglást, és csak a legbátrabbaknak sikerült felállni rajta - manapság már egy jobb szörfvideó így néz ki. Alább egy galériában nézheti meg a klip egy-egy kockáját.

Szintén a héten került fel a netre a Disney új filmjéhez, a John Carterhez készült új beharangozó. A trailerben látható kockahasmennyiség a Halhatatlanokat juttatta eszünkbe, a szörnymennyiség pedig az Avatart. A főszereplő Taylor Kitsch, nyilván a jövőben hallunk majd még róla éppen eleget. A harmadik klip pedig megint egy régi felvétel, ha nem is annyira régi, mint az első. Az Are You Hot? című 2003-as amerikai tévéműsorból való. A meglehetősen primitív koncepciójú jótestűségi vetélkedőnek az alább látható fordulójában egy fiatalembert lepontoz a zsűri, mert szerintünk túl izmos, a lába meg túl vékony. Nem csoda, hogy a műsor csak egy évadot ért meg.