Madonna következő slágervárományos számát már hallottuk, most közzétettek a készülő klipből egy fél perces részletet. Ez látható fent. Erről a Girl Gone Wild kliprészletről egyrészt a tavaly nyári Dsquared2-kampány jutott eszünkbe (lásd alább), nyilván nem kell magyarázni, hogy miért. Másrészt pedig az, hogy miután a Gimme All Your Luvin az albumnyitó Madonna-slágerektől elvártakhoz képest kínosat bukott (a brit slágerlistán pl. a 37. helynél nem jutott feljebb), a popkirálynő most a jelek szerint meleg rajongóit próbálja majd mozgósítani ezzel a videóval. Régebben is előfordult, hogy Madonna kigyúrt férfitestekkel pakolta tele egy-egy klipjét, de azért nem is olyan gyakran, mint gondolnánk. Az 50-nél is több Madonna-klipből összeszedtük az 5 legpasisabbat, és alább felsoroljuk őket.

1. Express Yourself - Madonna 1989-ben jelentkezett először olyan klippel, ami tele volt izmos férfimodellekkel, ez volt a David Fincher által rendezett Express Yourself. David Fincher azóta filmrendezővé nőtte ki magát, és az utóbbi időben hol a Facebookról forgat, hol meg svéd krimiket gyárt le újra Hollywoodnak, míg a klip férfi főszereplője, az 1967-es születésű, angol és iráni felmenőkkel rendelkező Cameron Alborzian már kiszállt a modellszakmából és elment jógaoktatónak.

2. Cherish - Az Express Yourselfet egy másik pasis videó követte, a habfiúkkal romantikázó Cherish. Ennek a rendezője az akkor már legendás fotós, a 2002-ben elhunyt Herb Ritts volt, aki előtte sosem rendezett videóklipet. Első munkája rögtön zseniálisra sikerült, ráadásul ezen a forgatáson került egymással kapcsolatba Madonna és Tony Ward, aki a klipben az egyik sellőt alakította, nem sokkal később az életben pedig Madonna aktuális szerelmét.

3. Justify My Love - Madonna és Tony Ward közös főműve azonban minden idők első számú botrányklipje 1990-ből, amiről valószínűleg ön is többet tud, mint amennyire szüksége van. Azt azért megjegyezzük, hogy a Jean-Baptiste Mondino által rendezett Justify My Love az első Madonna-klip, ami egyértelműen meleg szereplőket is tartalmaz.

4. Fever - Ezt a kevésbé ismert Madonna-klipet Stéphane Sednaoui rendezte, egy újabb sztárfotós-rendező. A videó 100%-ban csak a látványról szól, és ehhez a látványhoz a furcsa ruhákon, a vibráló háttereken és Madonna piros haján kívül hozzájárul egy fekete izompacsirta is, akinek mintha csak az utolsó pillanatban találtak volna egy leheletnyi tangát.

Melyik a legjobb pasis Madonna-klip?

5. Celebration - Kétségtelen, hogy kihagytunk pár Madonna-klipet, amiben feltűnnek hiányos öltözékű férfiak (elsősorban az Eroticát, illetve több-kevesebb jóindulattal még pl. a Deeper and Deepert, a Secretet vagy a Human Nature-t vehettük volna még be a listára), de ötödiknek mégis a Celebrationt kellett választanunk, aminek a koncepciója nagyjából ugyanaz, mint a Feveré, csak kevésbé színes a megvalósítás. A férfi táncosok mindenesetre itt is jó sokat mutatnak magukból, és persze vetkőzik egyet Jesus Luz is. Ha van kedve, válasszon a hat klip közül kedvencet, akár a Girl Gone Wildnak is bizalmat szavazhat az eddig látott fél perc alapján!