Idén nyáron folytatja a Dallast a TNT nevű csatorna, és a tévéadó már közzétette az első promófotókat a sorozathoz. Igen, visszatér a régi legendás szereplők közül jónéhány, lesz megint Jockey és Samantha (akiket igazából J.R-nak és Sue Ellennek hívnak egyébként), lesz Bobby is (Pamela nélkül), még Cliff Barnes és Lucy sem fognak hiányozni. A főszereplők azonban ezúttal már nem ők lesznek, hanem az itthon „a kis Johnny” néven futott III. John Ross Ewing, azaz Jockey és Samantha fia, valamint Christopher, a Bobby és Pamela által örökbefogadott kisfiú.

Cristophert a Született feleségekből ismert Jesse Metcalfe játssza majd, de őt már bemutattuk egyszer nézőinknek (illetve kétszer), ezért ezt a posztot kizárólag a harmadik John Ross Ewingot alakító színésznek szenteljük. Érdekesség, hogy az eddig nem túl ismert Josh Henderson szintén feltűnt a Született feleségekben, a harmadik évad néhány részébe került be Edie Britt unokaöccseként (a Bobby új nejét játszó Brenda Strong pedig a síron túlról narráló ötödik feleség hangja a Született feleségekben).

Az új Dallast beharangozó, Bobby zuhanyozós visszatérési jelenetével viccelő képen Hendersonból nem sokat takar a csípője köré tekert törölköző, ami azért szerencsés, mert a fiatalember szépen kidolgozott izomzattal rendelkezik, viszont a fotóügynökségi képek közül mindegyiken felöltözve látható. A napi kockahas-adag ezért csak az alábbi videóval teljes, ez egy részlet egy 2003-as horrorfilmből, amiben Henderson fürdőnadrágra vetkőzve álmodozik.

Ön várja az új Dallast?

Persze így is érdemes végigkattintani a képösszeállítást, mert abban az új Dallas-fotókat Henderson karrierjének fotói követik egészen 2005-től kezdve, amikor a most is elég kisfiús színész kifejezetten kisgyereknek nézett ki, pedig már rég nem az. Josh Henderson 30 éves.