A Gangnam Style-ból ripsz-ropsz mém lett, előadója, Psy egyik hétről a másikra lett a világ egyik legismertebb férfija. A dél-koreai rapper azt ígérte, hogy ha slágere az amerikai listát is vezeti majd, akkor félmeztelenül fogja eltáncolni a lassan egy hónapja jól ismert lovaglós koreagráfiát (elnézést). A múlt vasárnap este bejelentették, hogy a Gangnam Style már első a brit slágerlistán, úgyhogy ezek után nagy várakozás előzte meg a hét közepén publikált új Billboardot, hogy mi lesz a helyzet a mindennél fontosabb amerikai listával.

Hát az lett, hogy továbbra is a Maroon 5 az első és Psy csak a második, de minden idők leglájkoltabb videójának főszereplője kvázi előre ivott a medve bőrére, és már most vetkőzött egyet egy csurig telt szöuli stadion közönsége előtt. Nem számítunk rá, hogy Psy egyszer férfiideállá válik, de semmi sem kizárt. Az mindenesetre biztos, hogy fotóösszeállításunk képein jól látszik, hogy a koncert végén a vicces fellépőruhák után kissé a '80-as évek második felének Michael Jacksonját idéző módon kinyitotta magán a felsőt, úgyhogy a nagy nyilvánosság előtti félmeztelenség máris megvolt. Kattintson, nézze meg közelebbről! Psy 34 éves.