A sok gyönyörűre edzett adonisz közé előszeretettel szúrunk be ebben a blogban egy-egy olyan férfit, aki tudatosan szembemegy azzal, hogy mit tekint a többség ideálnak, és így válik szexszimbólummá. A mai nap remek alkalom egy újabb ilyen posztra, tekintve, hogy Vincent Damon Furnier 1948-ban éppen február 4-én született, azaz ma van a születésnapja. Amint az a címből is egyértelmű, az Alice Cooper művésznéven híressé vált amerikai rocksztárról van szó, aki a ’60-as és ’70-es évek fordulóján tűnt fel, és onnantól kezdve egyre nagyobb elszántsággal és virtuozitással tett fel mindent a színpadra, ami akkoriban bizarrnak, félelmetesnek, lenézettnek és/vagy undorítónak számított.

Teátrális show-jaiban meztelenségtől erőszakon keresztül élő állatokig minden volt, így alakult ki az évtizedek során Alice Cooper ikonikus figurája, amely sikeresen túlélte nemhogy a ’70-es éveket, de az azt követő három másik évtizedet is. Az énekesnek legutóbb 2011-ben jelent meg nagylemeze. Fotóösszeállításunk Alice Cooper egész karrierjét végigkíséri, és azt elnézve nehéz rájönni, hogy a ’90-es években Marilyn Manson miért számított annyira botrányosnak, amikor Alice Cooper mindent megcsinált már előttük. A többséget nyilván taszítja ez a figura, de egy markáns kisebbségnek viszont kétségtelenül bejön, nézze meg a képeket, aztán a szavazócsíkon arra az oldalra kattintson, ahova ön tartozik! Alice Cooper 65 éves.