Három videó lesz a mai posztban, ezek közül a fentin egy szabó látható: Eric Ducharme mertailornek nevezi magát, azaz sellőszabónak. Tizenéves kora óta vonzzák a félig hal, félig emberi lények, el sem tudjuk képzelni, melyik rajzfilmből vehette az ötletet. Mindenesetre nemhogy megtanult sellő módjára a víz alatt úszni, miközben akár négy percre is vissza tudja tartani a lélegzetét, karriert is csinált a sellőségből. Egyrészt fellép vízi műsorokban, másrészt sellőuszonyokat gyárt – ezért nevezi magát szabónak. Még csak 22 éves, de dolgozott már Lady Gagának és a Saturday Night Live című tévéműsornak is, website-ja is elég érdekes.

A második klip a hihetetlen Dolph Lundgren egyik edzővideójából származik, és ahogy elnézzük, lehet már vagy 25 éves. Mármint a videó, nem Dolph Lundgren. Pornóba való zene és egy tökéletes test, reméljük, az ilyesmitől lesz szebb a hétfője. Ha nem, tegyen próbát a Choir of Young Believers nevű együttes új klipjével. Jó hosszú, és bár szerepelnek benne félmeztelen férfiak, inkább misztikus az anyag, mint erotikus, az a címe, hogy Paralyze. Ha meg szeretne feledkezni egy pár percre a világról, tekerje fel a hangerőt, és nézze meg az alábbi klipet.