A mai poszt fotóin Lakatos Levente látható. A most 27 éves fiatalember korábban újságíró volt és ő vezette a Zselé című műsort a Magyar Televízióban, de 2008. óta író. A héten megjelent, Bomlás című könyv már a harmadik regénye, és most, hogy a Szürke 50 árnyalata népszerűvé tette a műfajt, két krimi megírása után Lakatos Levente is egy erotikus thrillerrel jelentkezett. Ebből az alkalomból Éder Krisztián fotózta őt – illetve nem csak ebből az alkalomból. Hanem abból is, hogy Lakatos Levente külseje az utóbbi egy év kemény edzéseinek köszönhetően drasztikus változáson ment át. A fotókon jól látszik, milyen nagy a változás, ezért Lakatos Leventét arról kérdeztük, hogyan érte el, hogy író létére a fotói a Kockahas blogban landoltak.

Tavaly tavasszal kezdtem el újra edzeni. Azért írom, hogy újra, mert régebben rendszeresen edzettem, de egy betegség miatt abba kellett hagynom. Hízékony srác lévén gyorsan fel is szaladtak a kilók, egy ideig ugyan tartottam egy átlagos súlyt, végül alaposan elhíztam. Persze ekkor nem is sportoltam” – meséli.

Aztán egy kis önálló edzés után szakemberhez fordult.Azt mondtam neki, hogy úgy akarok edzeni, mintha fitnessmodell kategóriában versenyre készülnék. Ez lett az eredménye. Kijelöltünk a fotózásra egy időpontot, mintha az volna a verseny dátuma, és végigcsináltam. Nyilván testépítő-versenyen ezzel formával nem érnék el helyezést – egyrészt ahhoz több idő kellene, másrészt eszem ágában sincs megmérettetni magam. A saját versenyemet megnyertem!

Persze az átváltozás kulcsa nem egyedül a sport: „rendkívül egyszerű edzéstervem van, alkalmanként egy, legfeljebb két izomcsoportot dolgoztatok, hagyományos konditermes feladatokkal. A testi átalakulás alapja nem feltétlenül a mozgásban, sokkal inkább a táplálkozásban rejlik. Én a nagyon intenzív edzésidőszakban életmódot is váltottam, és megtanultam, hogy a naiv fogyókúra helyett célorientáltan diétázzam. A sót szinte teljesen kizártam az étrendemből, szénhidrátként legfeljebb zabot eszem, cukrot pedig mindig pótlom valamivel.

A felkészülési időben heti öt, sőt, volt amikor hét alkalommal jártam edzeni” – teszi hozzá azzal kapcsolatosan, hogy milyen rendszerességgel kell ilyen eredmény érdekében sportolni. „Mostanában már heti háromszor-négyszer megyek. Leginkább azért, mert közben más elfoglaltságaim is vannak, például írnom kell... Egyébként az egészben nem is az eredményre, hanem a hozzá vezető útra vagyok büszke. Mindent betartottam, egy edzést sem mondtam le, töretlenül végigcsináltam. Az akaraterő mindennek a kulcsa – ez egy örök tételmondatom marad. Azóta az akaraterő-elven haladva a cigiről is leszoktam.