A Kockahas blog nézői számára kötelező jellegű kiállítás nyílt A meztelen férfi címmel a Ludwig Múzeumban, a Dívány beszámolóját itt olvashatják róla. A LuMu most ehhez kapcsolódóan fotópályázatot is hirdet, A meztelen férfi – Tabuk nélkül címmel. Öt kategóriában lehet nevezni saját fényképpel. Az egyes kategóriák egy-egy pasitípust jelentenek, a fenti videóban a Stílusikon szakosztályt például Lakatos Márk képviseli, aki most szerepel először ebben a blogban – természetesen nem meztelenül. Szokásunknak megfelelően most is három videót posztolunk egyszerre, úgyhogy további izgalmakért és szavazásért érdemes lejjebb görgetni!

Lil Dicky korábbi munkásságával enyhén szólva nem voltunk tisztában, de amikor a teljesen profilunkba vágó klipet megláttuk, tudtuk, hogy a következő videós posztból nem maradhat ki. Lil Dicky azt az esetet meséli (rappeli) el, milyen volt, amikor először találkozott barátnője exével, aki nemhogy izmos, még egyéb kiemelkedő testi adottságokkal is büszkélkedhet. Szerencsére a sztori ennek ellenére hepienddel végződik, mint ahogy a Zesty nevű salátaöntet reklámja is, amihez különösebb magyarázat nem kell, vicces is, szexi is, ne hagyja ki!