horoszkóp

Egy irritálóan jóképű és jó testű olasz balett-táncos

2014.02.02. 09:01

A mai, teljesen apropómentes Kockahas-posztban Roberto Bollét mutatjuk be önnek. A fiatalember Olaszország észak-nyugati részén, Piemontban, Torinótól nem messze született, és annyira jól táncol, hogy még gyerek volt, amikor maga Rudolf Nurejev felfigyelt rá és kiválasztotta egy szerepre, 21 éves korában pedig már lemondott a milánói Scala vezetőtáncosa posztról. Másnak ennyi idős korában megtiszteltetés, ha megkapja, ő 21 évesen már le is mondott róla, azóta szabadúszóként táncol a világon mindenhol, klasszikus balettekben és modern produkciókban is, közben mellékesen celebbé is vált, elsősorban Olaszországban, de némileg azon kívül is. A profi táncosok általában elképesztően szálkás izomzattal rendelkeznek, erről volt már éppen elég poszt ebben a blogban, emellé a sors úgy hozta, hogy ez a Roberto Bolle még irritálóan jóképű is.

A balettben dolgozó férfiakról az a közhiedelem, hogy egytől egyig melegek. Ez persze nem igaz, annak ellenére sem, hogy több évtizedes karrier után végül Roberto Bolle is bevallotta, hogy attól még, hogy gyönyörű modellekkel fényképezkedik folyamatosan (köztük Mihalik Enikővel, lásd alább), attól még szexuálisan nem hozzájuk vonzódik. A legjobb fotóit szedtük össze ebben a képösszeállításban, klikkelje végig, mert érdemes, de ha ennyi nem elég, itt például a Vanity Fair művészien szexi fotóit is megnézheti róla, meg saját honlapján is van egy-két érdekes néznivaló! Legalul pedig szavazhat arra, hogy tényleg olyan jóképűnek találja-e az olasz tánckirályt, mint amennyire honfitársai és a balettrajongók el vannak ájulva tőle. Roberto Bolle 38 éves.

395
755