Egy ilyen 10/10-es fotót, mint a fenti, illik pontosan megmagyarázni. Hát tessék, idézünk a hozzá tartozó sajtóközleményből: „a 38 éves David Salmoni amerikai származású biológus, jelenleg ő számít az Animal Planet nagyragadozó-szakértőjének. Dave zoológus, neves állattréner és televíziós személyiség, emellett saját produkciós cége is van. Gyermekkora óta rajongásig szereti az állatokat, ezért a terepen szereti tölteni a legtöbb idejét. Leginkább nagymacskákkal foglalkozik, egy kiképzés során támadta már meg kifejlett hím oroszlán, de őt ez sem tántorította el. Élete nagy lehetőségeként élte meg, amikor egy rehabilitációs program keretében 3 hónapot töltött el együtt, fogságban született tigrisekkel, akiket arra kellett megtanítania hogyan vadásszanak az afrikai vadonban.

Egyértelmű, hogy Salmoninak itt a helye a Kockahas-blogban, de nem véletlen, hogy pont most került rá sor: vasárnap (május 18-án) 9:00-kor indul a Discovery Channelen az új sorozata, Gyilkos szigetek címmel. A fenti fotó például egy ilyen gyilkos szigeten készült, mint ahogy képösszeállításunk néhány további darabja is, de kaptunk portrékat is Salmoniról, amikről valószínűleg el lehet mondani, hogy nem sikerültek rosszul. Aki tud nála jóképűbb biológust, azonnal értesítsen minket, a többiek pedig klikkeljenek egyet alul a szavazócsíkra – persze csak a fotósorozat végiglapozása után!