Loading

View on Instagram

A fenti képen Zach Zeiler látható. Ennél az amerikai fiatalembernél öt évvel ezelőtt, 15 évesen Hodgkin-limfómát találtak, aminek nyomán kemoterápiát kellett kezdeni nála. A kezelés mellett a túlélési esélyek nagyon jók, végül Zeiler is felépült, de egy ilyen betegséget ennek ellenére nem lehet félvállról venni, ez a srác is annyira lefogyott, hogy a mélyponton mindössze 45 kiló volt a súlya. Alább látható, hogy mit ültettek be a kúra idejére ideiglenesen a michigani fiú mellkasába: ezen keresztül kapta a gyógyszereket.

 
Loading

View on Instagram

Egyébként sem könnyű feldolgozni, ha az ember beteg, kopasz, erőtlen és vékony lesz, de kamaszfiúként egy ilyet lelkileg végigcsinálni talán még nehezebb. Zach Zeiler reakciója az volt, hogy elkezdett gyúrni, iszonyatosan keményen. Láttunk már ilyet, csak az másik korosztály volt. Ezzel a sráccal kapcsolatban nem csak meglehetősen félelmetes Instagramját ajánljuk, hanem az alábbi fotóösszeállítást is, ahol a betegség idejéről szintén láthat képeket. A fiatalember súlya most már 80 kiló (azaz majdnem kétszer annyi, mint pár éve), és Zeiler a hét minden napján edz két órát. A közösségi oldalakon a kommentelők többsége dicséri és buzdítja, van, aki azt mondja, hogy egyenesen tökéletes a teste, míg páran úgy vélik, máris túlzásba vitte a testépítést, főleg ilyen fiatalon. Ön mit gondol? A poszt legalján szavazhat! Zach Zeiler 20 éves.