horoszkóp

Piri mama nagyon szégyellte a fogsorát

2011.05.06. 13:54

Azt hiszem, mindenki megérdemli, hogy foglalkozzanak vele! A szépségápolás nemcsak azért fontos, mert segít az öregedés első jeleinek a késleltetésében, hanem azért, mert mindenkinek jól esik az, ha a napi rutinból kiszakadva, néhány órát mások kezei közt, az "édes semmittevés" állapotában tölthet el. Ez nem csak a test, de a lélek ápolása is egyben, és azt gondolom, hogy minden nőnek, de férfinak is jót tesz, ha bizonyos időnként megengedheti magának ezt a foglalatosságot.

Persze sokan vannak, akiknek nem ez a legfontosabb gondjuk itt Magyarországon és a világ más tájain is. A VIASAT3 Jól nézek ki! című következő adásában egy rendkívüli asszonyt, Piroskát és lányát Mariannt ismerhetjük meg. Az asszony, vagy ahogy mindenki hívja: Piri mama, több mint 30 éve él boldog házasságban, és férjével ma is úgy imádják egymást, mint az esküvőjük napján. Piri mama minden percét és megkeresett forintját gyermekeire és unokáira fordította. Önmagára sosem jutott sem idő, sem pénz, így emiatt a jóságos asszony bár még csak 50 éves, legalább 65-nek néz ki.

Mariann és Piri mama előtte
Mariann és Piri mama előtte

Leginkább borzasztó állapotban lévő fogsora miatt volt kétségbe esve, amit annyira szégyellt, hogy még saját lánya esküvői fotóiról is inkább lemaradt, nehogy valaki meglássa. Az erős asszony évtizedek óta nem mosolygott, kerülte mások tekintetét és nem szívesen beszélgetett senkivel. Tette a dolgát és közben hibátlan, szép fogakról álmodozott.

Amikor lánya, Mariann rábeszélte, hogy jöjjön el hozzánk, Piri mama el sem tudta képzelni, hogy mi fog történni vele. Életében nem járt rendszeresen kozmetikushoz, nem töltött hetente hosszú órákat a fodrásznál, nem sminkelték sosem, mint ahogy a plasztikai sebészeti rendelő is tökéletesen ismeretlen hely volt számára. Németh doktor jól ráijesztett, hogy az arcán lévő anyajegyek az idő előrehaladtával elrákosodhatnak, de Piri mama nem emiatt sírta el magát először a nálunk töltött idő alatt.

Piri mama
Piri mama

Az egy hetes kényeztetés, a állandó törődés, a csapatunktól érkező folyamatos figyelem olyan élmény volt a mindig másokkal törődő asszony számára, hogy Piri mama könnyekben tört ki miden egyes helyszínen. Ám a legnagyobb meglepetés akkor érte, amikor saját megfiatalított és megszépített képe után meglátta lányát, Mariannt! Piri mama lánya, Mariann 25 éves. Másfél éve született meg a kisfia. Mindig súlyproblémákkal küzdött, képtelen elfogadni hízásra hajlamos testalkatát. A terhesség előtt hetente háromszor járt kondi terembe, és igyekezett odafigyelni az étkezésre is. A baba születése óta nincs ideje edzésre járni, ezért Horváth Évától olyan tornagyakorlatokat tanult, amelyeket akár otthon is el tud végezni. Bár nagyon szeretne has plasztikai beavatkozást, a sebész szerint erre csak akkor kerülhet sor, ha eléri a véglege testsúlyát. Mariann még legalább 10-15 kilót szeretne fogyni, amit természetesen mi nem tudtunk megoldani az idő rövidsége miatt, viszont a fodrász, a sminkes és a stylist segítségével megújult külsőt kapott.

Mariann
Mariann

Amikor Piri mama meglátta megszépült lányát, újra elsírta magát. Számomra ez a Jól nézek ki! legfontosabb tanulsága! Olyan jó magunk mellett másokért is izgulni, olyan jó örülni annak, ha szeretteinkkel jó dolgok történnek. Egy ilyen történetet mutat be vasárnap 10.25-től a VIASAT3.