Nagyon új ötletként reklámozzák a már Magyarországon is kapható emberi hormonokat tartalmazó Feromon parfümöt a gyártók és a forgalmazók. Azt pedig, hogy a feromonok fontos szerepet játszanak a nemekre jellemzõ viselkedés kialakításában és a párválasztásban, pár évvel ezelõtti felfedezésnek vélik . Pedig, hogy a feromon mennyire hatásos eszköz, már az ókori rómaiak számára is egyértelmû volt.

Gladiátorok verejtéke csodaszerként hatott

Abban az idõben a nõk nem csak csodálni szerették az atlétákat és a gladiátorokat, hanem ennél többre vágytak: a verejtéküket akarták. A rómaiak pedig, mivel nem használtak szappant, olívaolajjal kenték be a testüket, aztán a koszt és a izzadtságot vakaróval távolították el magukról. A tálkába levakart tajtékot a kozmetikusok összegyûjtötték, és arcpakolást készítettek belõle gazdag nõk részére. Úgy vélték, hogy a korosodó római nõket elönti a gladiátor életereje, a fiatalság és a nemi erõ elixírje. Minél híresebb volt a gladiátor, annál húzósabb árat kellett fizetni a verejtékért. A római matrónák tehát tudták azt, amit ma újdonságként reklámoznak: az emberi verejték vegyi anyagokat tartalmaz, amely befolyásolja nemi készségeinket: ajzószerként hat.

"Azonnal felizgatja és vonzza a férfiakat"
 

Halált is okozhat a jól bevált kõrisbogár

Õseink ebben nagyon találékonyak voltak. A görögök a lovak nemi mirigyének váladékából kevertek bájitalt. A szíriaiak szárított kígyó mellé javasoltak reggelire mézet, a kínaiak az orrszarvú szarvát és a tigris nemi szerveit kedvelték. Az állatvilágból származó leghíresebb és talán a legrégebb óta ismert ajzószer pedig a kõrisbogár. Marokkóban és Mexikóban még ma is kaphatók a belõle készült szerelmi varázsszerek, bár olykor súlyos mellékhatások lépnek fel (heregyulladás, dizentéria). Alkalmazása nagyon veszélyes, mivel a bogár teste annyi kantaridint tartalmaz, hogy akár halált is okozhat egy felnõttnél. Sok olyan szerelmes pusztult el nyomorultul kedvese karjaiban, aki ettõl a bogártól remélt hosszú, forró éjszakát.

Az afrodiziákum

Az afrodiziákum szó Afroditéhoz, a görögök szerelem és szépség istennõjének nevéhez fõzõdik . A rómaiak Vénuszként tisztelték. Kronosz féltestvére volt, aki sarlóval herélte ki az apját és dobta annak heréit a tengerbe. Az általuk felkorbácsolt habok közül emelkedett ki egy óriás, vulva formájú kagyló, abból született meg Afrodité. Afrodiziákumnak nevezünk minden olyan terméket, amely a nemi vágyat, képességet és élvezetet fokozza.