Megkérdeztük kértek-e hightech szexjátékot ingyen, és a rengeteg lelkes jelentkezőt az sem riasztotta vissza, hogy a vibrátorért cserébe velős kritikát követeltünk. Már be is futott az első ítélet Birinkétől, aki korábbi levelében megígérte, hogy a játék elemei nem az unalomtól merülnek majd le, és biztosított minket arról, hogy "a már meglévő játékszerek minden féltékenység nélkül fogadják az újonnan érkezettet, így a beilleszkedéssel biztos nem adódik probléma." Lássuk hogy boldogult Birinke és Elise, a Lelo legdrágább hazai játékszere.

 

 

"Elise megnyerő megjelenésével egyből belopta magát kegyeimbe. A kivitelezése egyértelműen megkülönbözteti a szexboltokban többnyire kapható „tömeg” cikkektől. Előnyére válik, hogy formailag nem próbálja utánozni egyik pornósztár hímvesszőjét sem, így kedvesünk is szívesebben látja a közös ágyban valamint bennünk is…

A funkciói igazi meglepetésekkel szolgáltak. A meglévő játékszerekkel ellentétben olyan, mintha egyszerre négy vibrátor került volna a repertoárba. Az aksi feltöltése után, ami nem vett igénybe fél óránál többet, egyből kiderült, hogy négy különböző vibrálási móddal rendelkezik. Van két „sima” vibráció, ami abban különbözik, hogy a fej része vagy a törzse vibrál, illetve van két pulzáló vibrálási mód. Igen, pulzál, ami hmmm... nos... nem kicsit kellemes, és újszerű érzést biztosít. Az akkumulátor élettartamát nem sikerült kideríteni, az elmúlt napok intenzív használata sem volt elég a lemerítéséhez.  

Alapvetően csendes kis kütyű, bár ha a vibráció erősségét a maximumhoz közelítjük, akkor már nem tudjuk titokban tartani a huncutkodásunk. Igaz, a maximális erősség szerintem már nem is kellemes. Számomra legideálisabbnak a pulzálós vibráció bármelyike bizonyult, közepes erőséggel. Garantált a gyors és rendkívül intenzív orgazmus, sőt a sorozatos kéjérzése is elérhető még azoknak is, akiknek ez általában nehezen szokott összejönni.  

A „tesztelés” mondhatom, hogy rendkívül élvezetesre sikerült. Elise minden elvárásnak eleget tesz, amit egy vibrátorral szemben támaszthatunk. Kedvesem szintén elégedettnek bizonyult, miután kényelmesen elhelyezkedve szinte kívülállóként nézte végig az előadásszámba menő esemény minden mozzanatát. Gyanítom, ez nem kizárólag csak az új szerzeménynek köszönhető. Bátran ajánlom bárkinek, igazán feldobja a közös hancurozást, valamint egy kis beválallóssággal igazi showműsort produkálhatunk emberünknek, aki ezt egészen biztosan meghálálja. "