Meg kellett operálni egy földművest Peruban, mert nyolc napot át volt erekciója. Ezt a dél-amerikai ország Sullana (Sujana) nevű északi városának kórháza közölte. "A beteg azzal jött be hozzánk, hogy nagy fájdalmai vannak a folytonos erekciótól"- nyilatkozta Nelson Carrasco sebész, aki hozzátette: az 53 éves férfi nem szedetett serkentő pirulákat, és nem ivott alkoholt. A sebész azt mondta, hogy a fájdalmas jelenséget talán vérrög okozta, ez azonban még nem biztos, viszont mindenképpen meg kell találni a valódi okot, mert megismétlődhet a folyamatos erekció, amit az orvostudomány priapizmusnak nevez - írta a Független Hírügynökség.

A priapizmus a pénisz állandó, rendszerint fájdalmas erekciója, szexuális izgalom nélkül. Erről akkor beszélnek, ha az állapot két óránál tovább tart. Kortól függetlenül bármely férfival megtörténhet, beleértve a csecsemőket és a kisgyerekeket is. Priapizmus leginkább 20 és 50 év közötti férfiaknál fordul elő.

Az ilyen esetek valamilyen sérülésre vagy betegségre utalnak, például leukémiára, sarlósejtes anémiára, fisztulára, egy véna elzáródására. A másik ok lehet drogok injekciózása a péniszbe, vagy gyógyszerek szedése az erekciózavarok kezelésére. Előfordulnak kellemetlen, de napokig tartó, gyenge erekciók is. Ezek, bár nem fájdalmasak, mégis kezelést igényelnek. A "női priapizmus", vagyis a fájdalmasan megduzzadt csikló rendkívül ritka.

A priapizmus orvosi értelemben veszélyhelyzetnek számít. Azonnali beavatkozás szükséges, enélkül a pénisz károsodhat ugyanis.