A legjobb análjelenetért kapott díjjal bíró pornószínésznő még friss a szakmában, karrierjét 2005-től datálja az IMDB. Sunny Lane, akárcsak balerina kolléganője, Teagan Presley sportolóként kezdte a pályafutását, gyerekkorában a jégkorcsolyázásban fejezte ki önmagát, egészen 16 éves koráig, amíg egy autóbaleset miatt abba kellett hagynia a sportot. Lane életében továbbra is szerepet játszott a jégkorcsolya, bár a baleset után csak edzőként tudott tevékenykedni, mellette pedig megnyitotta jóga – és pilates stúdióját. „Új célokat kellett találnom, fel kellett mérnem, mire vagyok képes, hova tartok. A középpontban akartam lenni, meg akartam mutatni a kreativitásomat és mosolygásra akartam bírni az embereket”- mondta Lane az AVN-nek, amikor arról kérdezték, hogyan kezdett sztriptízelni.

Ötös skálán hányast adna Sunny Lane-nak?

Sunny Lane első pornófilmjét 2005-ben forgatta, miután megismerkedett a szakmabeliekkel, és Farrell Hirsch, a Playboy rádió ügyvezetője Los Angelesbe invitálta. Lane az AVN-nek kifejtette, erőskezű szülei mindenben mellette állnak, mióta bejelentette, pornózással keresi a kenyérre valót. „Szeretjük a lányunkat, és feltétel nélkül támogatjuk, nem számít, mit tesz” – nyilatkozták Lane szülei az AVN-nek.

A 29 éves pornós aztán hamar berobbant a szakmába, olyan mentorokat szerzett magának, mint az alacsony, de nagyfarkú Ron Jeremy. Az AVN szerint Lane önmenedzselésének köszönheti nagy sikereit, na meg azt is, hogy szerepelt a Comedy Centralon, a Cinemaxon vagy az HBO-n. Lane persze a sajtóban is szerzett magának felületet: szerepel a People magazin, a Hustler, a Oui magazinokban. A 29 éves Sunny Lane a jégkorcsolya és a pornóipar közti párhuzamot is vázolta. „Profi jégkorcsolyázóként bíznod kell magadban, amikor kiállsz a jégre. Ugyanerre a magabiztosságra van szükséged a pornózásban is, amikor a kamerák elé állsz.”