Knapp János Pál a Fidesz-KDNP esztergomi alpolgármestere látható azokon a képeken, amelyek a pina.hu-n jelentek meg nemrég. A képeket gyorsan közölte több blog is, például az Egyenlítő Tv, a képek hamar körbejárták a magyar internetet. A felvételeken Knapp meztelenül látható, néhány péniszmutogatós kép mellett két olyan kép is van a sorozatban, amelyeken a politikus a szájával elégít ki egy nőt. A politikus a stop.hu megkeresésére nem cáfolta, de nem is erősítette meg azt, hogy róla készültek a felvételek. "Nincs ilyen emlékem az elmúlt öt évből" - mondta a politikus a Stopnak, hozzátéve, a képeket nem látta még hétfő reggel, és csak délután fog internetezni, ezért addig nem is tud majd biztos választ adni arról, hogy ő szerepel-e a felvételeken. Knapp később az Indexnek elismerte, hogy ő látható a körülbelül tíz évvel ezelőtt készített képeken. Knapp elmondta, a képeket második feleségével maguknak készítették, de amikor az egyik számítógépét feltörték, a felvételeket lemásolták. A képekkel már többször próbálták zsarolni Knappot, először 2008-ban, amikor levél formájában megkapta ő is és a Fidesz is "Ez még csak a kezdet" kísérőszöveggel. A politikus feljelentést tett a képlopás miatt.