Az egy éve futó heti pornós sorozatunkban méltánytalanul kevés melegpornóst mutattunk be, így elérkezett az idő a francia Francois Sagat-ra, akit Terry Richardson is fotózott.

Ami a hetero pornóban Stoya, az a melegpornóban Francois Sagat, a tetovált hajú, uni (befogadó és behatoló egyben) melegpornós. A pornószínész 1979. június 5-én született a francia Cognac városban, szlovák és francia vegyes családból származik. Sagat 18 éves korában Párizsba költözött, főleg tanulni és dolgozni ment – a divat és a rajzolás érdekelte igazán. Több párizsi divatháznál is dolgozott asszisztensként, de miután azt érezte, nem kap elég lehetőséget, ráadásul számos helyen pénzt sem kapott a munkájáért, továbbállt. Modellkedni kezdett, és innen egyenesen a pornóipar következett, Sagat ekkor volt 25 éves.

A francia Citébeur stúdió (csak melegpornóval foglalkoznak) szerződést kötött vele, és egy ideig Azzedine néven forgatott – vállalt szadomazot is. Több filmet is forgatott a franciákkal, amikor elfogadta az amerikai Raging Stallion Studió ajánlatát, és leforgatta velük az Arabesque című pornófilmet – ezzel egy csapásra híres lett. 2005-ben és 2006-ban maradt a tengerentúli cégnél, majd később leszerződött a Titan Mediával 2007-ben, akikkel elkészítette a TitanMen sorozatot. Sagat aztán szünetet tartott, a mainstream filmiparban próbálkozott: szerepet kapott a Fűrész 6-ban 2009-ben, francia dokumentumfilmekben is szerepelt.

Magánéletében nyíltan meleg, hosszú éveken át volt kapcsolata a szintén melegpornós Francesco D'Machóval. Sagat aktívan részt vesz AIDS-ellenes, felvilágosító kampányokban, farkát szívesen adja vibrátorokhoz, dildókhoz. Blogján mindenről beszámol, werkfilmeket, backstage filmeket, kedvenc zenéit osztja meg követőivel.