A Budapest Pride egyik workshopján ismerkedhettek meg az érdeklődők a biciklialkatrészekből kreált szexuális segédeszközökkel. A csináld magad szadomazo kellékek mindegyike bicikliláncból, gumibelsőből és egyéb bringás alkatrészekből áll, akad olyan ostor is, aminek a nyele valamilyen használhatatlanná vált konyhai eszköz.

Az eszközöket a Bikesexual blog szerzője találta ki két évvel ezelőtt, mára Berlinben, Bécsben és többek közt Grazban is tart workshopokat arról, hogyan lehet hámot készíteni a felcsatolható műfarokhoz belső gumiból. A blog szerzője élete első hámját egy teljes héten át készítette, ma már másfél óra alatt megcsinálja. A művelet egészen bonyolult: bicikliláncokat kell szétvágni, gumibelsőket kell övnek megcsinálni és rögzíteni, lehetőleg mindezt úgy, hogy állítható legyen minden. Az ostorok viszonylag egyszerűen elkészíthetők, ezek rojtokra vágott biciklibelsők valami nyélre rögzítve – akadnak olyan darabok is, amiknek a nyele dildóként használható. Az alábbi galériában látható, hogyan is néznek ki az újrahasznosított segédeszközök, a szkeptikusoknak, és azoknak is érdekes lehet, akik szerint egy nadrágszíj bőven elég a kicsit keményebb játékokhoz.