A török származású, de amúgy német Sibell Kekillit jelenleg úgy ismeri a világ, a Trónok harca sorozat Shae-je, akit a Zöld-ági csata előtt Tyrion Lannister sátrába visznek, majd állandó szeretővé is válik. A most 32 éves színésznőnek volt honnan tanulni a hivatásos dugás hiteles alakítását, ugyanis 21 éves korában, 2001-ben egy éven át pornózott Dilara művésznéven. Kekilli ezalatt az idő alatt 11 filmben tárta fel mindenét, következetesen figyelve rá, hogy mindenhol az arcára élvezzenek, de egyszer anált is bevállalt a Junge Arsche című műalkotásban. Azóta kitalálta, hogy akár nagytotálos kúrás nélkül is érdekes lehet színésznőként, és 2004 óta szintén tizenegy olyan mozgóképen tűnt fel, ahol nem a blowjob volt a jelenetének vége. Sikereket is ért el ezzel, Németországban négy díjat is kapott, 2004-ben például a legjobb színésznőnek járó elismerést vitte haza a minden bizonnyal komoly értéket képviselő Gegen die Wand című filmért.