A szőke hajú pornós 1989-ben született Kaliforniában, az élete a gimnáziumi évei óta összefonódik a médiával és a testével, mindössze három éve pornózik. Tasha Reign először a Narancsvidékről készült reality harmadik évadában, a Laguna Beachben tűnt fel, még középiskolás korában. A gimnázium után a szőke hajú pornós a Santa Monica főiskolán tanult, 2010-ben pedig beiratkozott az UCLA-re. A korábbi didibáros (a Hootersben dolgozott) a karrierjét 2008-ban kezdte sztripperként, a Silver Reign nevű klubban, ahonnan a művésznevét is vette. Nem sokkal később csupasznős magazinokban is feltűnt, például a Playboyban és a Penthouse-ban. 2010 októberében, tehát nem sokkal azután, hogy beiratkozott a Kaliforniai Egyetemre, belépett a felnőttfilmesek világába. Később megalapította saját produkciós cégét, és ezzel könnyített az életén.

2010-ben még egészen softos filmeket készített a 163 centis, 50 kilós pornós csak maszturbálást és leszbizést vállalt. Mára ezt feladta, ahogy a legtöbb pornós is teszi, és análozik, arcraélvezést csinál. Hogy az egyetemet végül befejezte-e, nem tudni, mindenesetre a Twitter oldalán nyomon követhető az élete nap mint nap. Ahonnan egyébként kiderül, hogy Tasha Reign minden bizonnyal a legnagyobb Hello Kitty rajongó pornós – elég megnézni az Amazonon a kívánságlistáját.