Szinte kultúrtörténeti fordulópont történik az idén májusban bemutatott Fekete leves című magyar filmben, amelyben a mellesleg szexmániás főhős szobájában több elég komoly méretű punci is feltűnik. Nem igazi, hanem festmények. Mint kiderült, ezek nem a film kedvéért lettek legyártva, hanem Novák Erik festőművész alkotásai, aki boldogan meg is osztotta velünk, miért csinált egy egész sorozatot pinákból. “Először Párizsban állították ki egy foglaltházban, még 2004-ben, Húsvirágok címmel. Szerintem a pina ugyanúgy a lélek tükre egy nőnél, mintha a szeme lenne. Tulajdonképpen egy gótikus székesegyház is egy pina: a főhajó a vagina, a két oldalhajó a petevezetékek, a szentély a méh, a bejárat a nagyajkak, a rózsaablak az maga a csikló. Szent tér, ez az a hely, amit mindannyian megjártunk, hiszen onnan jöttünk világra. Nem annyi volt, hogy vicces pinát festeni, nekem ez szakrális téma” – mondta a Velvetnek Novák Erik, akinek modelljei is voltak az alkotáshoz, de emlékezetből ment a nagyrésze. “A legnagyobb képet fejből festettem a kiállításmegnyitón, Párizsban, de néztem az interneten is. Neveket azért nem párosítanék.” A kiállítás egyébként a Budapesti Francia Intézet kávézóját is megjárta egy nap erejéig, de akkor az igazgató is meglátta, és gyorsan kidobatta.