Tavaly egy kiadványban az általam felépített márkát milliárdokra becsülték. Norbi? Update? Egyre megy. Jólesett a csóró rendőrből tíz év alatt ebben a látszatfényben fürödni. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lenne ha legalább százmilliós összegeket láthatnék egyszer úgy, hogy a sajátom és megfoghatom. Gondolom, valószínűleg biztonságot adna. Többet foglalkoznék azokkal akik igazán fontosak, s azzal ami igazán érdekel. Például szeretek tömegekkel tornázni, vagy nevettetni a kislányom. Az üzleti hajsza, a harc, az elképzelt soknullás értékek attól vesznek el, ami igazán legbelül vagyok. Jó, persze szükség van olyan termékekre, kajákra amik segítenek, vagy legalább megkönnyítik az eredményhez vezető utat. Ellenben ezek menedzselése olyan pillanatokat vesz el az életemből, amikről lemaradok és hirtelen tűnnek el a semmiben. Tudom azt, hogy bármiből megélnék. Halálig tudok küzdeni. Az élet úgy sodort, hogy ebbe bonyolódjak bele, amit hobbiként szeretek. Szeretem, ha lefogynak velem, s a kimondott köszönettel önbizalmat, s nekem is reményt , új célt adnak. Azt hiszem, elfáradtam. Nem akarom bebizonyítani, hogy tudok valamit, vagy elértem valamit. Egy darabig haraptam, védekeztem, de már érzem nincs miért. Nincs adatom arról, hogy van-e valaki itthon aki ezidáig több embert fogyasztott le, vagy többezres tömegeket tornáztatott meg mint az elmúlt 10 évem végigugrálása. Lehet, hogy van. Akkor ő a mérce, s én csak egy mértékegység vagyok. Kívánom, hogy legyen. Az elmúlt hétvégén három fellépésem volt, most négy lesz. Szétosztom az erőt. Annyira, hogy lehetséges lesz, nekem sem marad. Elméláztam egy pillanaton, amit le is kaphattam, s most megosztom Veled. Ezt okozta nálam. Úgy érzem ők a miiliárdjaim... Az igaziak, a meglévők, s nem mennék el mellettük a munkáért sem, a küldetésért sem. Ez az igazán fontos, s nem megfelelni. Majdnem elkéstem. Megértesz?
Blogok
Az élet értelméről és a milliárdokról
Tavaly egy kiadványban az általam felépített márkát milliárdokra becsülték. Norbi? Update? Egyre megy. Jólesett a csóró rendőrből tíz év alatt ebben a látszatfényben fürödni. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi lenne ha legalább százmilliós összegeket láthatnék egyszer úgy, hogy a sajátom és megfoghatom. Gondolom, valószínűleg biztonságot adna. Többet foglalkoznék azokkal akik igazán fontosak, s azzal ami igazán érdekel. Például szeretek tömegekkel tornázni, vagy nevettetni a kislányom. Az üzleti hajsza, a harc, az elképzelt soknullás értékek attól vesznek el, ami igazán legbelül vagyok. Jó, persze szükség van olyan termékekre, kajákra amik segítenek, vagy legalább megkönnyítik az eredményhez vezető utat. Ellenben ezek menedzselése olyan pillanatokat vesz el az életemből, amikről lemaradok és hirtelen tűnnek el a semmiben. Tudom azt, hogy bármiből megélnék. Halálig tudok küzdeni. Az élet úgy sodort, hogy ebbe bonyolódjak bele, amit hobbiként szeretek. Szeretem, ha lefogynak velem, s a kimondott köszönettel önbizalmat, s nekem is reményt , új célt adnak. Azt hiszem, elfáradtam. Nem akarom bebizonyítani, hogy tudok valamit, vagy elértem valamit. Egy darabig haraptam, védekeztem, de már érzem nincs miért. Nincs adatom arról, hogy van-e valaki itthon aki ezidáig több embert fogyasztott le, vagy többezres tömegeket tornáztatott meg mint az elmúlt 10 évem végigugrálása. Lehet, hogy van. Akkor ő a mérce, s én csak egy mértékegység vagyok. Kívánom, hogy legyen. Az elmúlt hétvégén három fellépésem volt, most négy lesz. Szétosztom az erőt. Annyira, hogy lehetséges lesz, nekem sem marad. Elméláztam egy pillanaton, amit le is kaphattam, s most megosztom Veled. Ezt okozta nálam. Úgy érzem ők a miiliárdjaim... Az igaziak, a meglévők, s nem mennék el mellettük a munkáért sem, a küldetésért sem. Ez az igazán fontos, s nem megfelelni. Majdnem elkéstem. Megértesz?