Ballagás után

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Gimnázium második osztály

 

 

 

 

 

 

 

 

Tudod , mindannyian szeretjük olykor az édes ízeket, de a cukorról teljesen vegyes elképzeléseink és még vegyesebb – fizetett – újságcikkeink vannak. Egy tényt mindenképp le kell, hogy szögezzek: A szervezetnek szüksége van cukorra! A legnagyobb hiba amit elkövethetünk, hogy nem tudjuk hogyan, nem tudjuk melyikre. Az édes mámort nem lehet egy szó alatt egy kalap alá venni. Nem mindegy, hogy eredendő, vagy hozzáadott cukorról beszélünk. Az sem mindegy, hogy a cukor milyen közegben található. Két aspektus létezik. Sajnos a lobbik által irányított tömegkommunikáció a „cukor” szó alatt a Jóisten által megalkotott természetes rendszert összemosta az iparilag finomított „fehér méreggel…” Az eredendő mindig szerves kötésben, fehérjék, rostok, vitaminok és ásványok társaságában fordul elő a természetben. Jó példa erre a dél-amerikai koka cserje. Az indiánok vadászat előtt és közben rágcsálják, s ezáltal fennmarad az éberségük, kitartóak lesznek. Ugyanebből a levélből iparilag és vegyileg finomítva vonzó és drága kokain nyerhető. Ha ők ugyanezt szippantanák, akkor 1 hónap alatt függők, 2-3 év alatt halottak lennének. Persze pénzük sem lenne rá, de ez a drágaság csak az illegalitásnak és az alvilágnak köszönhető.

Más példa: Ez olyan, mintha azt mondanám „nő” és édesanyádról és mondjuk a „sarki örömlányról” egy kontextusban beszélnék. Ugye nem mindegy! Alapvetően tehát én mint laikus, kétféle módon különböztetném meg az édes mámort hozó megoldásokat. Elsőként természetes közegükben lévő cukrokat említeném.

Például a tejben lévő laktóz, a gyümölcsökben lévő fruktóz, a répában és cukornádban lévő szacharóz. A természet és a Jóisten ezt nagyon szépen kitalálta nekünk. Amikor elfogyasztjuk őket akkor is természetesen szívódnak fel. Rengeteg rostot, enzimet, vitamint, fehérjét, élő flórákat tartalmaznak. Nem okoznak sokkszerű vércukorszint ingadozásokat sem. Ha józanésszel belegondolsz, ahhoz hogy élj – életet kell elfogyasztanod. Ez a természet nagy „vámpírizmusa”… A szervetlen, mesterséges, „finom” táplálék nem tud életet továbbadni. Ha egy fürt szőlőt elültetsz, akkor szőlőtőke fog nőni a helyén. Ha finomított, ipari szőlőcukrot ásol a talajba, akkor az simán elrohad ott. Megjegyzem, hogy ez a különbség a fehér finomliszt és a hagyományos, teljes őrlés javára is. A hagyományos malomkő között átpergő gabonaszemek még életképesek lehetnek.

A szervetlen anyagok, vegyületek nem tudnak élő testednek éltető anyagot és erőt adni. Jó példa volt erre az előzőekben a kokalevelet rágcsáló dél-amerikai indián. Ahogy meséltem, amikor vadásznak ezt a cserjét veszik a szájukba. Ettől persze mint a macik a gumibogyó szörptől, kellőképp pörögnek. Sokáig is élnek egészségkárosodás nélkül és persze nem mindennap élnek ezzel a természet adta lehetőséggel. Nagyokat pihennek ellentétben a mai világ mesterségesen felpörgetett menedzsereivel. Persze a mi világunk ezt a növényt is kifinomulttá tette és létrehoztuk a kokaint. Erről neked később fogok beszélni, de ne feledd, hogy a tömény, finomított felszívódás 2-3 év alatt kicsinálja a felhasználót. Az élettelen finomlisztek esetében jó példa erre a Werner kísérlet:

Ezt a XX. század elején Kolláth Werner professzor mutatta ki kísérleti állatain, melyeket 6 hétig kizárólag vízzel és kiváló minőségű finomliszttel táplált. Párhuzamosan a kontrollcsoportot teljes őrlésű gabonaszármazékkal és szintén vízzel etette. Ők jó egészséggel észlelték a kísérlet végét, ellenben a finomlisztesek kimúltak. Tehát ekkor bizonyosodott be először az üres kalória, a gyorsan és természetellenesen oldódó, finomított szénhidrátok veszélye. Nem elég hízni, táplálni is kell!!! A finomlisztes tésztán, kekszen, pékárun, cukrozott édességen és csokikon nevelt gyermekeinket nemcsak a tápanyagoktól fosszuk meg, hanem a hirtelen felszívódás következtében fellépő agresszív vércukorszint emelkedés és inzulin túltermelés miatt tulajdonképpen lassú leépítésről, mérgezésről beszélhetünk. Ez a leépítő táplálkozás. Rövid távú üzleti szinten persze szuper a finomliszt, hiszen vonzó, szép és jól eltartható – ezzel el is mondtam minden érvet mellette. A cukrozott, szacharózos élelmiszerek varázsa az tuti üzlet, hiszen a függést nemcsak az édes íz varázsa, hanem a tudattunk befolyásolása, a meg növekedett inzulin miatt további cukorra éhező vérkép a kulcs. Ezt gyönyörűen elolvashatod William Dufty: Sugar Blues című, 1975-ben íródott könyvében.

 Ez már joggal magyarázza meg számomra, hogy miért vannak tele ezzel a legális narkóval a tejtermékek, szószok, öntetek, édességek és nonszensz módon pl. a leveskocka. Napjaink legális és lassú függőséget kialakító, halálos drogja a C12H22O11 vegyjelű finomított szacharóz. Ezt eleinte a cukornádból, később olcsóbban a cukorrépa nedvéből nyerik a gyártók. A cukorgyár a növény 90%-át eltávolítja, kivonja a rostanyagokat és a fehérjéket, a legvégén pedig vegyi eljárások sorozatával fehéríti elő a „finom élelmiszert”. Tudod manapság sok vita van az édesítőszerek mesterséges volta és a cukor használata között. A porcukor is édesítőszer!!!! Na most mi van? Cukorról és cukorpótlóról beszélhetünk tisztelt szakemberek! Nem vagyok édesítő pártoló, de mérlegelni kell, hogy pl. ugyanakkora édesítő hatás eléréséhez egy pohár üdítőnél kétszázszor kevesebb cukormentes édesítés kell, mint ipari cukor!!! Szerintem kevés mérget, mértékkel és ritkán, mint gyakran természetesnek marketingelt vércukor dinamitot! Nem kell mindent édesen szürcsölni és különben is ott van reggelre az isteni méz.

Ha döntenem kell, hogy melyik ujjam harapjam, akkor mértékletesen a mézre, illetve délután a cukorpótlóra szavazok. Sokan támadják pl. az aszpartamot. Konkrét negatív eseteket nem tapasztaltam, a hivatalos szervek engedélyezik, viszont a cukor esetében teljesen nyilvánvalóan leírom neked az okozott folyamatokat…

Kamaszkoromban - amit pubertásnak hívnak – nemcsak szörnyen dagadt voltam, hanem az arcom és a testem tele volt förtelmes pattanásokkal, gennyedző furunkulusokkal. Megjegyzem nálam soványabb osztálytársaim is rendelkeztek hasonlókkal. Kivételt a csapatban csak a sportolók képeztek. Izmosak voltak, kicsit másként ettek és tele voltak magabiztossággal. Néha belekötöttem például a birkózó Tomiba, de úgy agyonvert és megszégyenített, hogy később sunyiban hátulról egy jólirányzott, megpörgetett tornazsákkal tudtam csak bosszútállni. Ezért persze újra kikaptam, nem is beszélve a förtelmes nagy osztályfőnöki intőről.

A nagyszüleid azzal vigasztaltak, ha belekezdek a kamatyolásba, akkor megszűnnek tükörre fröccsenő, zombie filmekben látott bőrpanaszaim. Ez az ötlet tetszett is, de ki a fene akar egy hájas zombie-val szexelni. Maradt a jó öreg kézimunka. Mai napig sem értem mi a férfi szempontjából az élettani különbség a recska és a kamaty között. Már azért sem, mert felnőttként is vannak sokgyermekes, dicső és ragyás apukák. Szerintem ezt azok a hülyék találták ki, akik azt gondolják, hogy a ki nem lövellt felesleges sperma a pattanásokon távozik. Ma már elmondhatom neked, hogy szörnyű bőrreakcióim oka a rendszeres cukros üdítő és csoki fogyasztás volt. Bőröm az immunrendszerem állapotát tükrözte hűen. Nem szabad megfeledkeznem a rendszeres torokgyulladásokról sem. Nem hagytam kivetetni a mandulám, tömtük az antibiotikumot. No persze állandó ordító vendég voltam a fogászaton is. Nem volt ritka, hogy kalapáccsal vertem éjszaka az ujjaimra, hogy legalább addig ne érezzem gyulladt, szúvas, rothadó fogaim pokoli fájdalmát. Érdekes, hogy mai cukormentes életmódomban se a ragya, se a „torokgyuszi”, se fogbaj, se az állandó fáradékonyság nem jelentkezik. Nem is beszélve az evés utáni borzalmas édesség vágyról, ami teljesen eltűnt.

 Kellemetlen beszélni róla, de az állandóan vérző aranyér is heti jóbarát volt akkoriban. A nagy evések utáni első gondolat az alvás volt. Ma már tudom, hogy ez a vércukrom ingadozása miatt volt. Ha valahol eszel és kerülöd a cukrot, viszont az ebéd végén mégis álmos leszel – biztos lehetsz benne, hogy ételed rejtett, hozzáadott cukrot tartalmazott… Érdekes módon akkoriban soha nem akadt egyetlen orvos sem, aki megkérdezte volna mit szoktam egyáltalán enni és inni. Mindenre kaptam egy többnyire eredménytelen tüneti kezelést. Ma már tudom, hogy a hazai huivatalos szakma által javasolt megoldás, a „mindent mértékkel” is számomra csapda. A kalóriákat óvatosan betartva, mértékkel bevitt csoki szinte megágyaz a bekövetkező hangulat hullámnak és őrülten fokozódó étvágynak. Mértékkel hasist! Az út ki van jelölve.

A vérembe került mesterséges szénhidrát beindítja az inzulin turbót, ami persze depressziós mélypontra üti az amúgy már normálissá táplálkozott és sportolt cukorszintem. Beindul az újra rászokás. Hétköznapi szamurájokká kell válnunk, hogy újra leszokhassunk, vagy uralhassuk pokoli kívánásunkat. Gondolj bele azok sorsába akik gyermekek, idősek, tájékozatlanok és nem is olvassák ezeket a sorokat. Mit javasolok neked? Végső leszokást ezekről az anyagokról. Eleinte nehéz, később kihívás, utána pedig szórakoztató. A sok öntudatos hülye, aki magabiztossággal harap bele az olcsó csokiba, meg a lángosba – mert egyszer élünk! Na de hogy és meddig? Biztos, hogy jó csere? Minden igaz amit a tévében mondanak?

 

Üdv. Norbi