Szia Norbi!

Az este már nem volt duci torna, de 2 órás intenzív ping-pong szerintem elég volt. Melatoninból 2 szemet evett. /Később olvastam csak a leveled./ Ma már legalább 5 szemet adok Neki. Az éjszaka 3-szor ébredt. Laci szerint /ping-pong partner/ Zsolt az este energikusabban, jobban játszott a szokásosnál is, és jobb volt a reakció ideje is.

Az este kérdezgettem tőle, mit gondol a három nap tapasztalata alapján a módszeredről. Számára hihetetlen, hogy szenvedés nélkül is lehet fogyni. Az Ő fejében a fogyás fogalomhoz éhezés, megvonás, szenvedés fogalmak tartoznak.

Azt kérdezte, hogy Te tudsz egyáltalán arról, hogy a Food Express kajáin kívül mást is eszik? Megnyugtattam, hogy mindenről tudsz és jóvá is hagytad. A leveleket is felolvasom Neki elküldés után. Még csak 3 nap telt el, de Annának már picit laposabb a pocija, aminek nagyon örül.

Ma reggel 7-kor volt a reggeli. Füstölt makréla szeletet evett /vákuum fóliázott volt/, illetve csak a ¾-ét, 2 u. virlit, 1 szelet pulykacomb sonkát, erős paprikát, paradicsomot, fokhagymát, ½ l tejet ivott rá. /régebben 1 l tejet is képes volt meginni a reggelihez, hiába mondtam, hogy az is ételnek számít, kalória értéke van, kinyújtja a gyomrát ha egyszerre sokat iszik belőle./ 10 óra körül két nagy narancs frissen csavart levet ivott. 11-kor azt mondta, hogy éhes. Megkérdeztem, mit hozzak neki, hiszen nem kell éheznie? Ja, tényleg! –volt a válasz és szabályosan felcsillant a szeme. Végül is 1 u. virslit evett, egy pici darab óvári light sajttal, fél erős paprikával. ¼ 12-kor elmentünk a Tescóba update termékek ügyében, nem túl sok sikerrel. Tegnap éjszaka azonban bejelentkeztem a fexmarket honlaján, és onnan rendelünk. ½ 2-kor jutottunk az ebédhez.

Menü: zellerkrémleves, tengeri tejszínes hal spenótos galuskával / a galuska rendkívül ízlett neki, és azt mondta: végre bűntudat nélkül ehet tésztafélét, eddig kerülte, mert hízlal/ Fetasajtos salátát készítettem u. ezersziget öntettel, ebből is evett. Evett még egy kisebb tányér lecsót /tegnapi maradék/ - Zsolt mosolygós megjegyzése: azért ez a lecsó sem az igazi így „üresen” –értsd füstölt szalonna, kolbász nélkül.

Ebédre a gyerekeknek csirkemell csíkokat pároltam v. hagymával, fokhagymával, sóval, borssal, majorannával, 12 %-os tejföllel. Ebből 3 evőkanálnyit evett, valamint a reggeli makréla kevés maradékát. Volt még u. puding 1 vaníliás, 1 csokis és az oroszkrém szelet. Délután nem kért semmit.

Mozgás: ¾ 7 –től 15 ! perc duci torna /egész család/ Tulajdonképp az első blokkot, a 20 másodperces szünetig csináltuk végig. 7 óra körül én mondtam Zsoltmak, hogy van még egy adag kajája, a szárnyashúsos rakott gombás zöldbab. Nem kérte!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Véleménye szerint sokat evett délben, igazán nem is éhes./bűntudat szindróma?/ Nem erőltettem, abban azonban megegyeztünk, ha éhséget érez, nyugodtan megeheti. Viszont kérte, hogy facsarjak ki 2 narancs levét, amit meg is ivott. Napközben vizet és light colát ivott. ¾ 8- tól 1 óra intenzív ping-pong. Úgy jött az ellenfele, hogy „agyonveri” Zsoltot, esélye sem lesz. Zsolt nyert 4:0 - ra. Az ellenfele szerint „feljavult”.

 ¾ 9 – kor megevett 4 szem melatonint. A délelőtti tornára még nem sikerült rávennem. Talán ha még egyszer bíztathatnád erre, milyen fontos volna neki, megcsinálná. Amikor felolvasom a válaszaidat mindig olyan sejtelmesen, jólesően mosolyog a bajsza alatt. Látszik rajta, jól esik Neki. Köszönöm, hogy figyelemmel kíséred a fogyást! Gondolom van elég bajod nélkülünk is. Jóéjszakát Neked és az egész családodnak!

 Vera

 

 

 Kedves Vera!

Napról napra jobb. Már nem tombol az éhség, tuti megszokta a normál, kiegyensúlyozott vércukor szintet. Legyen este torna, legalább egy kicsi. Facsart narancslevet csak délelőtt! Mondd meg neki, ha így folytatja győzni fog! Sajnos a hipermarketek még nem foglalkoznak több millió kövér ember igényeivel. A többség csenben belehal az olcsó, lisztes, cukros, térfogatnövelős akciókba.

 

Jó éjt!

Norbi