Kedves Norbi!

Ma reggel újra méretkeztünk, és legnagyobb örömünkre újabb 4 kilót fogyott Zsolt, így már 14 kiló súlyvesztésnél tart az upd módszer segítségével. A család minden tagja ráállt a mérlegre. A gyerekek és Én összesen az 1 hónap alatt 13 kilót fogytunk, így családi szinten -27 kg fogyást tudhatunk be. Nagyon boldogok vagyunk az eredmény miatt.

Reméljük, hogy a Mi példánk segít másoknak is elhinni, hogy a módszered sikeres, működik. Az elmúlt hónap alatt Zsolt nem éhezett, bűntudat nélkül és egészségesen evett. A Food Express ételei rendkívül ízletesek és változatosak. Zsolt úgy fogalmazott, hogy soványra eszi magát. Nagyon hálásak vagyunk a segítségedért, és még egyszer köszönet érte. Ma korán reggel Zsolt elment vérvételre, he meglesz az eredmény, eljuttatom Hozzád. A háziorvosunk – egy nagyon kedves doktornő - gratulált Zsoltnak a fogyás miatt és elismerően nyilatkozott a módszeredről. A vérvétel után tojásrántottát evett paprikával, paradicsommal, erős pistával, kávét ivott édesítőszerrel.

Kilenc körül indultunk Pestre, ahol Zsoltnak tárgyalása volt délelőtt, délután pedig Veled találkoztunk. Az útra vittem Magunkkal upd1-es melegszendvicseket, upd1 pogit /tegnapról maradt, nem hamuban sült/, és Food Expresses upd1 kaját. Ezekből ettünk délben. Délután egy nagyon kellemes, pozitív töltésű beszélgetésünk volt Veled. Zsolt hazafele azt mondta, milyen jó volna, ha 1 hónap múlva a következő találkozón esetleg már 169 kiló volna /titkos vágyálom/. Abban megegyeztünk, hogy akár így lesz, akár nem, a lényeg mindenképpen a biztonságos és végleges fogyás.

Hazafele Jakabszálláson megálltunk egy birkapörköltre, amihez savanyú uborkát és magunkkal vitt upd1 kenyeret evett Zsolt. Este 7- ¾ 9-ig nagyon erős ping-pong, a gatyájukból is folyt az izzadtság. Az egy hónap alatt elért eredmény alapján minden túlsúlyos ismerősünket arra bíztatunk, hogy próbálják ki a módszeredet, nem fognak csalódni. Munkádhoz további sok sikert kívánunk.

Jó éjt!

Vera

 

Kedves Vera!

Ez a levél jelenti a családomon kívül számomra az élet igazi boldogságát! Gratulálok Nektek! Még jobban húzzunk bele! Zsolt eredménye megegyezik azokkal, akik bent küzdenek a Nagy Fogyás házban!!! N.