Kedves Norbi!

   Zsolt tegnap a pókerverseny során gazdagabb lett ….. egy tapasztalattal. Harmadik volt a versenyben amikor kiesett. Valami olyasmit mondott, hogy Neki terce volt, az egyik ellenfelének pedig az utolsó felhúzott lappal végül kis lapokkal sora lett.

   Felolvastam Zsoltnak a leveled, jót mosolygott a „bajsza alatt”!!! Tudja Ő jól, hogy a hízásért is „megdolgozott” – egyszer ezt mondta Nekem ironikusan -, de a visszafelé vezető úton is dolgozni kell.

   Zsolt mai reggelije tojásos lecsó volt - most ez a sláger – és gombás csirke kolbász. Ez egyébként tényleg nagyon finom lett. A múltkor eltettük fagyasztóba kis adagokban, és ha megkívánja, csak kivesszük a hűtőből. Ebédre a sógornőmékhez /Zsolt fiatalabbik nővére/ voltunk hivatalosak, ezért sütöttem upd pogácsát, amit elvittünk magunkkal. Természetesen, ahogy kisült az egész család, így Zsolt is kért „kóstolót”. A végén az egész bandát elhessegettem a konyhából, különben nem maradt volna belőle. A sógornőm húslevest, kakaspörit nokedlivel, rántott zöldségeket és csirkét készített franciasalátával. Zsolt a húslevest tészta nélkül ette, a pörit hagyományos nokedli nélkül savanyú uborkával, a rántott zöldségből csak nagyon keveset evett, mert nem upd panírral készült. A francia saláta ugyan édesítőszerrel volt édesítve, de nem upd majonéz volt benne, ezért azt már kihagyta, maradt a savanyú uborkánál.

Sajnos a családban a nagyobbik lány 6 éves kora óta cukorbeteg – ma már felnőtt nő. A kisebbik lánynak két évvel ezelőtt /14 évesen/ kb 20 kg túlsúlya volt. Egy másik sógornőm /Zsolt idősebbik nővére/ egy szál fehérneműben leültette a tükör elé és negyedóráig néznie kellett magát. Aztán megkérdezte Tőle, tetszik-e amit lát? A válasz természetesen nem volt, ezután elbeszélgettek. A lány magas növésű 180 cm. A „sokkterápia” hatott, a kiscsaj sajátakaratából minden este duci tornázott – először az 1, majd később a 2. kazettát. Visszafogta, megváltoztatta az étkezését, és 1,5 – 2 év alatt karcsú, formás nagylánnyá változott! Mint kiderült másfél hónapja túlsúlyos anyukáját nyúzza, egyszerűen nem hagyja békén a tornával. A sógornőm pedig a „hamarabb szabadulsz” elvet követve beadja a derekát. Sajnos az étkezését még nem változtatta meg, de ami késik, az nem múlik. Az elmúlt héten őszi szünet volt a sulikban, így 3 nap nálunk volt a nagylány – összesen 7 unokatestvér az enyémekkel együtt, nagyon élvezték a gyerekek – esténként hazatelefonált az anyjának, hogy megcsinálta-e a duci tornát. Sőt letolta az anyját, hogy nem visz elég lelkesedést a tornába, mert ha látná a Zsozsót /értsd: Zsoltot/, hogy az milyen lendülettel, erővel tornázik! Néha a gyerekek formálják a szüleiket. Délután Zsolt egy kevés száraz vörösbort ivott light colával, meg az upd pogácsából csipegetett. Nagyon jót beszélgettünk a délután folyamán, már régen találkoztunk. Este nem vacsorázott Zsolt, a duci torna után 4-5 upd pogácsát evett. Gyorsan elrepült ez a hosszú hétvége is, holnap már újra iskola, munka. Remélem tudtatok pihenni egy kicsit!

 Jó éjt!

 Vera

  Kedves Vera!

    Nem mindenkinél jön be a "sokkterápia", de néha nem árt szembesülni a valósággal. Zsolt próbálja ki, hogy az esti torna után semmit nem eszik, max folyadékot pótol kalóriamentesen!

Norbi