Két hónap alatt 600 ezren nézték meg Katalin hercegné esküvői ruháját

mm
2011.10.04. 20:31 Módosítva: 2011.10.04. 20:39

Kate Middleton, vagyis Katalin hercegné Alexander McQueen tervezte esküvői ruháját július végén állították ki a Buckingham-palotában, és azonnal turistalátványosság lett belőle. A ruhát október 3-áig lehetett megtekinteni, és hivatalos számok még nincsenek, de a palota sajtósa azt mondta, több mint hatszázezer látogatójuk volt ebben a bő két hónapban - írja a People. Ez a szám elképesztően nagy.

tk3s 272865 036

A palotát 1993-ban nyitották meg először a látogatóknak, 1994-ben összesen 420 ezer látogató volt kíváncsi rá. Tavaly nyáron pedig, 413 ezer látogatót vonzott a palota.

A palota szobái után a kertet is megnyitották a látogatóknak, akik minden évben augusztusban és szeptemberben szabadon látogathatják a királyi rezidenciát. A látogatásból befolyó összeget eleinte a Windsori kastély helyreállítására költötték, mert az erősen megsérült egy 1992-es tűzben, később viszont a palota fenntartását kezdték fedezni a jegybevételekből.

000 DV1007594

A jegyár idén felnőtteknek 18 font, diákoknak 16,5 font, 17 évnél fiatalabbaknak pedig 10,25 font volt. Vagyis csak idén legalább hatmillió font, több mint kétmilliárd forint jött be a jegyekből, de nyilván nem csak 17 évnél fiatalabbak voltak kíváncsiak a ruhára, sőt.