Egymillió font a legcsicsásabb Rolls Royce

2011.12.20. 10:16

Eleganciában az olaszok és az angolok is elég híresek, de egy nemrég készült öszvér leginkább azt mutatja, hogy az elegancia két különböző megközelítése nem biztos, hogy mindig nagyon szép lesz. Az angolok egyik ikonját, egy Rolls Royce Ghostot vette kezelésbe az olasz Fenice Milano autótupírozó cég, aminek többek között az a profilja, hogy arannyal von be autókat.

A Ghosttal is ezt tették, el is nevezték Divának, de az eredmény felemás. A Fenice Milano szerint mestermű született azzal, hogy ahol tudták, bekenték 24 karátos arannyal az autót. Az ára így 220 ezer fontról (kb. 80 millió forint) egymillióra (kb. 360 millió forint) emelkedett.

Egy hivatásos Rolls Royce rajongó viszont nem voltak ennyire elájulva a harsány újragondolástól.

"Nagyon érdekes, amit a Fenice csinált a Ghosttal. Egyértelműen arról van szó, hogy agyondíszítünk valamit, de a munka meglepően jól néz ki. Az én ízlésemnek nem tetszenek az olyan autók, mint a Diva, de azt hiszem nagyon jó poén lehet egy ilyennel menni valahova. Összességében egy kicsit talán bizarr ez az autó, de gondosan összerakott darab" - mondta a lapnak Philip Brooks, egy Rolls Royce-szakértő.

Az autó egyébként ugyanazt az 560 lóerős, hatliteres turbós motort kapta, mint az eredeti Ghost. A Fenice korábban egy Fiat 500-ast is bearanyozott, aminek a La Dolce Vita nevet adták. Az olasz kisautóval valamivel jobban harmonizált a sok arany, mint a böhöm angolnak.