Hat hónapos kisfiú édesanyja arról számol be, hogy gyermeke különböző betegségek miatt születése óta szinte folyton kézben volt, és most, amikor teljesen egészséges, nem tudja leszoktatni az állandó testi közelségről. A szakértő szerint az alvási szokásokon történő változtatással járó sírást és annak káros hatását az anyák túlmisztifikálják, ezért csak akkor szabad belevágni, ha az anya teljes mértékben egyetért a módszerrel, ellenkező esetben a baba megérzi a szülő bizonytalanságát. Neked is van a fejlesztő pedagógia témakörében kérdésed? Kérdezd a Poronty tanácsadóját, Bordás Gergőt! A kérdéseket erre a címre várjuk.

Kérdés:

A most hat hónapos Petikét születése óta sokat tartottam kézben (újszülöttként persze párnával, ahogy kell), mert babusgatni, szeretgetni akartam amiatt, hogy születése után 10 napot volt kórházban. Aztán hasfájós lett, majd amikor az elmúlt, a refluxa súlyosbodott, minden evéskor (éjjel is) sírt 5 és fél hónapos koráig. A közelmúltban laryngitise lett, majd kruppos, mindebből most lábalt ki. Egyébként gyönyörű kis nyurga baba, 72 cm és közel 8 kg, mosolyog az idegenekre is, kacag, kurjongat, jópofán gagyog, kis felfedező.

Nos, ez alatt a fél év alatt a fent írt okokból szoros kötelék alakult ki köztünk, annyira, hogy nem is marad meg másnál, csak nálam vagy a férjemnél. Szinte azonnal sír a nagymamák kezében is, pedig őket viszonylag rendszeresen látja, ismeri. Rendkívül igényli a közelségünket, ha kimegyünk a szobából, erős sírásba kezd. Próbáltam legalább arról leszoktatni, hogy 10-20 percenként kézbe kéredzkedjen, de csak velőt rázó sírás lett belőle 2 napon át. Úgy gondolom, amíg azt nem tűri el, hogy fél-1 órát vízszintesben legyen, nincs értelme próbálkozni azzal sem, hogy egyedül aludjon. A múlt héten ez utóbbival is kísérleteztem úgy, hogy leraktam, kimentem a szobából, majd erős sírásra visszamentem, megnyugtattam, újra leraktam, s így tovább egy darabig, de sajnos, ha nem vagyok mellette, nem hajlandó aludni. Két napja azt figyeltem meg, hogy törekvésem az ellenkező hatást váltja ki: korábban este legalább 2-3 órára le tudtam tenni a kiságyba, de most, elalvás után kis idővel felriad, hogy ott vagyok-e, s ha nem, sikolt, sír.

Refluxa miatt 2-3 óránként evett éjjel is, amit sajnos egy idő után, fáradtság miatt már csak úgy tudtam kielégíteni, ha fekve evett az ágyamban. Emiatt együtt alszunk 2 hónapja. A refluxa jelentősen csökkent, szerintem már nincs szükség erre az igen gyakori étkezésre, de semmi jelét nem látom annak, hogy ritkábban szopizna. Ha ritkábban enne, talán többet és jobban is aludna. Ez után a hosszú bevezető után a kérdésem az, hogy a gyerek éppen szorongásos félelmeit éli? Van-e értelme éppen most, amikor ennyire kötődik hozzánk az önállóságra nevelésnek? Nem sérül-e a személyisége, ha éppen most próbálkozom a leszoktatással? Nem szeretném, ha kétévesen is a szoknyámon ülne, de nyilván nem akarok olyat tenni, ami károkat okozhat a lelki világában.

Bónusz kérdés: ismer-e olyan egyedül alvásra szoktató technikát, ami baba-mama kímélő?

Válasz:

Érdemes különválasztani az alvást zavaró szervi elváltozást, betegséget attól a szokásrendszertől, amely szintén hatással van az alvás minőségére. A reflux természetesen felülírja az alvás tanításával kapcsolatos irányelveket, de a gyógyulást követően már nincs akadálya a nyugodt alvás kialakításának.

A születés körüli trauma sokszor a szülőket jobban megviseli, mint magát a gyermeket. Sokan úgy gondolják ilyenkor, hogy a szoros testkontaktus éjjel is szükséges – és valljuk be, tényleg kellemes élmény, amikor ott szuszog mellettünk a gyermekünk. Viszont ha az a célja, hogy gyermeke átaludja az éjszakát, akkor olyan feltételeket rendeljen az alvás köré, amelyeket később nem kell leépíteni.

Tapasztalatom szerint jellemző a szülőkre, hogy az alvási szokásokon történő változtatással járó sírás időtartamát és annak „káros” hatását túlmisztifikálják. A gyakorlatban azt szoktam tanácsolni az anyukáknak, hogy először gondolják át alaposan a folyamatot, majd ha azzal tényleg egyetértenek, csak akkor vágjanak bele. Ellenkező esetben megérzi a baba a szülő bizonytalanságát, illetve a bizonytalan szülő túl hamar változtat a szokáson, így nincs ideje megtanulni gyermekének azt.

Ajánlom az „Aludj jó, gyermekem!” című könyv tanulmányozását!