Katától három részből álló levelet kaptunk (ide: ko.kola.blog@gmail.com), három annyira jó sztorival, hogy leginkább mindegyik külön posztot ért volna. Az email alapján egy komplett top3 ranglista jelenik meg lelki szemeink előtt a három legszörnyűségesebb randit okozó három pasi részvételével. Randirémálmok a javából - hosszú, de minden cseppje kincs!

"Régi balfácán udvarlóim közül a legelbaszottabb kategória abszolút győztese az első srác. Én 17 voltam, ő olyan 25. Egy ótvar kocsmába vitt első és egyben utolsó bensőséges randevúnkon. Én teát kértem - gondoltam teáscsészéből egy hepás alkesz sem iszik és a forróvíz némileg fertőtlenít - ő pedig valami 'koktélt', ami színvilágában valahol félúton volt a fagyálló és a slejm között, ízvilágát tekintve pedig - az első korty után vágott egy leírhatatlan arcot és ezt mondta: bazzeg de szar, kérsz?! Nos, ez még csak a kezdet volt.

Később kiderült, hogy nős, de nem élnek túl jól, ugyanis az asszony inkább egyik barátnőjével dug, mintsem ővele. Épp akkor is otthon volt a két hölgy, és élvezték egymás társaságát, én viszont az övét kevésbé. Nem sokkal később már tárgyra is tért, volna-e kedvem vele... és ha lehet akkor most. Ezzel ért véget a rövid, ámde annál tanulságosabb viszonyunk.

A második helyet az a srác kapja, aki nem sármjával és modorával, inkább éles eszével és igényességével próbált elcsábítani. Zsenge gimnazista korom emléke ő, aki 23 évesen érettségizett. Nővérem baráti társaságától sajnos nem mentett meg az Úristen, onnan ismertem. Néhányszor látott itt-ott, később finom udvarlásba fogott. Az érettségiről beszélgettünk, amikor büszkén mondta, hogy már neki is megvan, magyarból valami vers volt a tétele, amit Bánkbán vagy ki írt. Olaj volt a tűzre nem éppen diszkrét izzadtság-, illetve lábszaga (még mielőtt azt hinnétek, semmi intim viszonyba nem kerültem vele, kertiparti volt nálunk és egy jó másfél méteres távolságról érződött).

A harmadik helyen egy Tibor nevű csodamacsó áll. A vonzó külső az ő esetében nem áll egyenes arányban az intelligenciával. Viszont agyi hiányosságait jól kiegészíti az élénk fantáziája. Egy gimibe jártunk, mindig köszönt, de sosem beszéltünk. Egyszer viszont mégis elhívott egy találkára. Borzasztóan unalmas volt, mindent elmesélt a bátyjáról meg az anyjáról, a haverjai tivornyáiról, ezután áttért egy hasonlóan érdekfeszítő témára, a focira. Róla, mint individuumról nem sikerült sokat megtudnom, viszont kiderült számomra, hogy Tibor "nem a legokosabb fiú", akit ismerek. Gyorsan meguntam és valami ürüggyel elindultam haza, ő viszont nem odavalósi volt, és lovagiasan falajánlotta, hogy hazakísér, mert pont most ment el a busza és soká jön a másik. Megígértem, hogy felhívom, ha lesz időm, de valahogy nem így lett.

Harmadikban viszont egy nap az egyik osztálytársam komisz mosollyal az arcán megkérdezte, hogy milyen volt Tibor. Nem igazán értettem a kérdést, és egyáltalán a feltételezést, hogy Tiborral bárminemű kapcsolat is lett volna köztünk, mert senkinek sem mondtam, hogy találkoztunk. És már azt is furcsálltam, hogy ez az osztálytársam hozzámszól. Végül röhögve kinyögte, hogy a fél suli arról beszél, hogy mi volt köztünk és milyen vagyok az ágyban. Kissé meglepődve vettem tudomásul, hogy az osztálytársam tényleg nem hazudott, már ami a pletykát illeti. A kis tetűláda bosszúból vagy ki tudja, miért ezt terjesztette a suliban. Elég rossz lehet annak, aki 18 évesen csak fantáziálni tud arról, hogy megdug valakit és elég szánalmas kitalált szexsztorikat terjeszteni olyan lányokról, akikhez semmi köze nem volt...

Kíváncsi lennék, hogy azok a fiúk, akikkel valaha is találkoztam, rám gondolnának-e, amikor 'A legelbaszottabb nő, akit valaha is ismertem' kategória szóba kerülne. Néhány biztos..."