Vera és Botond egy gimnáziumi osztályba jártak. Randizni érdekes módon csak levélben kezdtek el, azután, hogy Botond családja egyszer csak a tengeren túlra távozott. A románc tehát nagyrészt telekommunikációs eszközök révén szökkent szárba, mert míg Verát további tanulmányai Budapesthez kötötték - azaz öt teljes évig - csak tanítási szünetekben tudtak találkozni. Vera a téli vizsgaidőszak után pár hétre és a nyári szünetre tudott kimenni kedveséhez. Ezen kívül maradt a telefon és az email; egy évből nagyjából nyolc hónapig csak ilyen készülékeken keresztül tudtak érintkezni.

A távkapcsolatban végigcsinált fél évtized után aztán végre nem volt már miért itthonmaradnia a frissdiplomás Verának, kiment vőlegénye után, összeházasodtak, és azóta is boldogan élnek együtt. Úgy gondoltam, jobb szakértő nem kell a távkapcsolatokhoz Veránál a randiblogba, feltettem tehát neki pár kérdést a tapasztalatairól. A következő válaszokat kaptam.

"Nagyon emberfüggő, hogy meddig lehet bírni egy távkapcsolatot. Van, aki biztos még többet is végigcsinált már, mint mi, de olyanok is, akik ennél rövidebb idő után feladták."

"Meg kell tudni bízni a másikban. Ha egy országban, vagy akár egy lakásban is él valaki a párjával, akkor sem tudja a nap 24 órájában ellenőrizni, hogy hűséges-e. Ha nincs meg ez az alapvető bizalom, ha az ember féltékeny típus, akkor hosszútávon nem fog működni a kapcsolat, akár táv-, akár nem. Távkapcsolatban legfeljebb előbb kiütközik, hogy el tudjuk-e viselni, hogy a párunk több időt tölt másokkal, mint velünk."

"Bennem soha nem merült fel a kérdés, hogy mi értelme van így ennek, úgy kapcsolatban lenni valakivel, hogy alig találkozunk. Tudtam, hogy egyszer úgyis együtt leszünk "rendesen", és bár keményen ki kellett várni, de ez az idő tényleg eljött."

"Szerintem akkor könnyebb elviselni ezt a helyzetet, ha eredetileg is így indul a kapcsolat. Mi kezdettől fogva ehhez voltunk hozzászokva, hogy ilyen "koncentrált" együttlétek jutnak csak nekünk. Keveset voltunk együtt, de akkor nagyon. Az borzalmas lehet, ha az ember hozzá van szokva, hogy a társa nap mint nap ott van mellette, aztán egy szép napon minden megváltozik és csak mondjuk havonta egyszer lesz lehetőségük találkozni. Így biztosan sokkal nehezebb."