Újabb randirémálommal a táskájában csöngetett a virtuális postás ko.kola.blog@gmail.com címünkön. A küldemény Dóritól érkezett, aki két randit megért első pasijáról számol be. Úgy látszik, mégis megéri ráfordítani az időt a randi előtt a készülődésre...

"Nekem az első pasimmal esett meg életem legkellemetlenebb szituációja. Igazából nem is mondanám a pasimnak, mivel elég kérészéletűnek bizonyult végül a dolog. Tizenévesen ő volt az első barátom, és összesen egy hétig jártunk.

Az első randinkon moziba mentünk, de akkor még nem történt semmi, csak kéz a kézben hazasétáltunk. Még a csókhoz is bátortalan voltam, bár ő próbálkozott.

A második randira lelkileg felkészültem, hogy na most megtörténik majd életem első csókja. Teljesen felvillanyozódtam! Erre amikor a megbeszélt helyen találkoztunk, és hajolt volna hozzám, hogy megcsókoljon, akkor vettem észre, hogy valami paradicsomos kaját ehetett előtte, mert a szája körül teljesen piros volt a bőre! Alig győztem kitérni a csók elől, annyira visszataszító volt.

Még ott helyben szakítottam is vele, de nem tudtam erre épkézláb magyarázatot adni, hiszen azt nem mondhattam, hogy legalább fogat moshatott volna a randi előtt. És ami még az érdekessége a történetnek, hogy később az egyik barátnőmmel járt hónapokig! Úgy látszik, a barátnőmnek nem volt akadály az igénytelensége!"