Megint vannak kutatási adataink (ez egy ilyen hét, úgy látszik), de ezek most egészen frissek, és a munkahelyi románcokra vonatkoznak. A CareerBuilder.com végezte a felmérést, és ezek szerint az amerikai dolgozók negyven százaléka randevúzott már kollegájával, ráadásul az esetek 31 százalékában házasság lett a kapcsolatból.

A felmérés során arra is rákérdeztek, hogy a munkahelyi hierarchiában milyen pozíciót foglalt el a válaszadó és szerelme. Ebből az derült ki, hogy a megkérdezettek harmada magasabb beosztású munkavállalóval jött össze, az esetek 42 százalékában pedig egyenesen a főnökével randizott az illető.

A legérdekesebb azonban az, hogy munkahelyi randizók háromnegyede azt mondta, hogy nemhogy kirúgás nem járt a mindig rizikósnak számító munkahelyi románc miatt, hanem még csak titokban sem kellett tartani a kapcsolatot. Mindössze 7 százalék hagyta ott az állását az irodai románc miatt. (MTI/Reuters)