Randijáratot indít Új-Zéland légitársasága

2009.05.20. 19:36

Miközben a Ryanair gépeinek fedélzetén már a WC-használatért is külön kell fizetni, az Air New Zealand légitársaság randizóknak fenntartott járatán szinte bátorítják, hogy az utasok különvonuljanak néhány percre - párosával méghozzá. A társkereső-járat Los Angeles és Auckland között közlekedik majd.

A magányosokat (illetve a magányosok zsebét) megcélzó akció részeként már előre lehet regisztrálni és ismerkedni a leendő utastársakkal a járat website-ján, hogy majd ősszel magára az utazásra annál jobb esélyekkel érkezhessenek a szinglik. Sőt, ismerkedési parti is lesz még Los Angelesben a felszállás előtt az Air New Zealand jóvoltából, majd a társkeresést az utazással összekötni kívánók együtt fognak felszállni a gépre.

A kb. 13 órás út időtartamára a légitársaság a szokásos etetésen-itatáson-filmvetítésen kívül játékokat is szervez, elősegítendő, hogy az internetes profilok alapján egymást már valamelyest ismerő felek még közelebb kerülhessenek egymáshoz. Az érkezést újabb közös buli követi, ahonnan aztán már ki-ki frissen választott párjával indulhat Új-Zéland felfedezésére. A légitársaság marketingese nyilatkozatában azzal bizonygatta, hogy a randijárat mennyire jó ötlet, hogy "Új-Zéland tökéletes hely egy kis románchoz". Ha másért nem is, azért mindenképpen megéri erre a járatra jegyet venni, mert itt legalább biztosak lehetnek az utasok, hogy nem egy torkaszakadtából ordító csecsemő mellett ülve fognak fél napot végigkínlódni.