Ölelkezni nem romantikus, hanem férfias dolog

2009.05.29. 16:19

Ülök tegnap a vonaton. A fülkében mellettem egy negyven felé közelítő, de nem elhasznált exrocker tetkókkal, fülbevalóval, még hosszú, de már őszes hajjal (viszont Lacoste pólóban, hogy metroszexuális oldalát is megvillantsa). Egyszer csak felszáll túlnyomórészt hasonló kaliberű haverja, és amikor a másik rocker-apuka is odaérkezik a fülkéhez, az első felpattan a helyéről és: puszi, majd össze is ölelkeznek. Ezek után a következő egy órában motorokról, csajozós sztorikról és a gyerekeikről beszélgetnek.

Egyszer már kitárgyaltuk a szájra adott puszit mint üdvözlési formát, most vegyük egy kicsit górcső alá az ölelkezést is, ami alapvetően szintén a szeretet (szerelem) egy kifejezési formája. Vagy mindenestre annyi bizonyos, hogy egy ölelés sokkal intimebb egy puszinál. Illetve már ez sem bizonyos, hiszen - Amerikában legalábbis - a most tizenéves generáció ha kell, ha nem, egymás karjaiba omlik. Számomra valószínűleg egy rémálommal ért volna fel anno, ha a középiskolai osztályomból valakivel ölelkeznem kellett volna, pláne nyilvánosan. De úgy tűnik, a gyerekkorból most kilépő generáció jobban vágyik a teljes testkontaktusra. Talán igazuk is van.

A vonaton a két jóbarát apuka ölelkezése is meglepett egy kissé, de valamiért sokkal megdöbbentőbbnek találtam volna, ha két anyuka esik így egymásnak. Viggo Mortensen is milyen természetesen öleli Ed Harrist a képen egy filmpremier alkalmából - el tudnánk képzelni ugyanezt a jelenetet/pozíciót mondjuk Meryl Streeppel és Susan Sarandonnal? És ne feledkezzünk meg a focimeccseken gól után ölelkező izzadt játékosokról sem. Úgy néz ki, hogy ha az ember se nem férfi, se nem trendi tizenéves, nem ölelhet mást, csak a szerelmét, vagy esetleg a gyermekét. Így van ez? Hogy van ez?