1992-ben történt, hogy bizonyos Melanie Cane rossz hírt kapott: barátja, aki az utókor számára Luke néven lett ismert, közölte vele, hogy nem akarja úgy folytatni a kapcsolatot, ahogy addig ("legyünk csak barátok"). Az USA-ban rezidens orvosként dolgozó fiatal hölgynél még lakáskulcs is maradt, de a szakítást mégsem tudta feldolgozni. Kiagyalt egy tervet, hogyan tarthatja maga mellett lelépni készülő exbarátját. A pszichiátriai klinikánról, ahol dolgozott, ellopott egy gyógyszert, a kulcs segítségével bement a lakásba, amikor Luke nem volt otthon, kinyitotta a hűtőt, és a mérget a férfi italába keverte.

Orvos létére tudta, hogy a szer nem halálos. Luke csak rosszul lesz tőle és ápolásra fog szorulni, és ekkor ki mást hívna fel, mint...? Először úgy nézett ki, a terv kitűnően beválik. Luke hamarosan telefonált, hogy rosszul van, és Melanie nyomban a segítségére sietett. Egy hétig ápolta is kedvesét és úgy érezte, végre megint minden úgy van, mint a szakítás előtt. Csakhogy Luke tünetei nem múltak el, és végülis kórházba került. Itt állapota egyre rosszabbodni kezdett és az életveszély közelébe került. A kórházi kezelés sem segített, mivel Melanie-n és egy beavatott barátján kívül senkinek fogalma nem volt arról, hogy Luke-nak egy forgalomban nem beszerezhető szert adtak be.

Végülis ez a beavatott barát telefonált be a kórházba, hogy Luke életét az információ közlésével megmentse. De hiába volt névtelen a telefonhívás, Luke családjának hamar leesett a tantusz, és kérdőre vonták Melanie-t, aki közben még náluk is jobban rettegett attól, hogy szerelme maradandó károsodást szenved vagy meghal. A bírósági ügy végén Melanie 2 hétvégét töltött börtönben és pénzbüntetés mellett további 5 év felfüggesztettet is kapott. Mint kiderült, tettének elkövetésekor depresszióban és borderline személyiségzavarban szenvedett. Ezekből mostanra kigyógyult, és Melanie új karriert is kezdett. Hogy miért foglalkozott vele a héten pl. a New York Post is? Azért, mert történetét most, 17 év elteltével írta meg könyvben. Amint azt arrafelé mondani szokás: az ember végül mindig megöli, akit szeret.