Emily Horne, az alábbi videón látható nő, 2007-ben ötödik férjével volt nászúton, ám a mézeshetek nem sikerültek túl jól. A pár történetéről a Daily Mail és a BBC is tudósít, de hogy a férj ekkor tudta-e már, hogy felesége korábban hat hónapot töltött börtönben bigámiáért, arról nem szól a fáma. Az mindenesetre biztos, hogy a kenyerét korábban topless modellként kereső nő a nászúton vallotta csak be, hogy korábbi férjétől ezúttal sem vált el hivatalosan.

Amint a videóról is látszik, a hölgynek, bár másodszorra csak felfüggesztett börtönbüntetést kapott, jelenleg nincs különösebb kedve a sajtóval csevegni. Így aztán a sok egyéb megválaszolatlan kérdés mellett az sem derül ki, mi az, ami miatt ennyire húzódozik a válástól. Házasságait különféle álneveken kötötte, az elsőre 1996-ban került sor. A következő években még két férfihoz hozzáment, ezért figyelmeztetésben részesítették, aztán amikor egy negyedikkel is kimondta a boldogító igent, börtön lett a vége.

2004-ben engedték ki, és Emily Horne 2007-ig bírta újabb esküvő nélkül. Az ügy megint bíróság elé került, és a ma kimondott ítélettel hat helyett tíz hónap börtönt kapott a bigámista hölgy, viszont a végrehajtást most felfüggesztették, ezért Emily Horne-nak nem kell bv-intézetbe vonulnia. A kettős házasság, azaz a bigámia egyébként a Btk. szerint itthon is büntetendő: három évig terjedő szabadságvesztés jár érte.