horoszkóp

Búvárexpedíció vagy műtét a jegygyűrűért

2009.08.20. 17:40

Jópár éve egy egész délelőttöt töltöttünk az irodában azzal, hogy az egyik kolléga, Péter ideges telefonálására próbáltunk nem odafigyelni. Félhangosan, bocsánatkérő hangsúllyal, de rendkívül felindultan beszélt a készülékbe, órákig. Csakhamar egyértelművé vált, hogy újdonsült felesége van a vonal másik végén, de hogy mi okozta a hatalmas drámát, azt csak később tudtuk meg. Amikor Péter végül letette a kagylót, rákérdeztünk, tekintve, hogy a maratoni telefonbeszélgetés egyik felét az egy légterű irodának köszönhetően már úgyis kénytelenek voltunk végighallgatni. Kiderült, hogy Péter aznap reggel otthonfelejtette a jegygyűrűjét, amiből a fiatalasszony azt a következtetést vonta le, hogy férje számára már nem is fontos a házasságuk. Ennek ellenkezőjéről kellett telefonon meggyőznie a feleséget. Több órába tellett.

gyuru

De nem ez a bizonyos hölgy az egyetlen, akinek ilyen sokat jelent az örök hűség jelképe. Egy Új Zéland-i lap nemrég tett közzé egy sztorit, aminek szintén egy újdonsült férj, bizonyos Aleki Taumoepeau a főszereplője. Ő három hónappal az esküvő után a tengerbe ejtette jegygyűrűjét. Felesége azonnal felajánlotta, hogy vegyenek neki helyette egy másikat, de a férj ragaszkodott hozzá, hogy megkeresi az eredetit. Három hónappal később búvárfelszereléssel visszatért a baleset helyszínére, de nem járt sikerrel. Ezután egy évvel megint búvárakciót indított az ékszer felderítésére, aminek során nagy szerencsével végülis előkerült az ő drágaszága a tenger fenekéről.

Szerencsésebb helyzetben van egy unokatestvérem, Kriszta, akinek sosem került ilyen veszélybe a jegygyűrűje. Bár lassan már két évtizede, hogy megházasodott, azóta sosem húzta le az ujjáról az ékszert. Igaz, manapság, három gyerek után már nincs olyan formában, mint húszas évei elején volt, ujjai jóval vastagabbak lettek, így aztán jópár éve már nem is tudja lehúzni a jegygyűrűjét. Többen figyelmeztették már, hogy orvosnál egy teljesen fájdalommentes beavatkozással le tudják vágni róla az odaszorult aranykarikát, de ő hallani sem akar a dologról. Kedves olvasónk: önöknél is ekkora becsben van a jegygyűrű?