Én csak olyan példát láttam még az életben, amikor valaki azért nem tud a számítógéptől, de minimum a telefonjától elszakadni, mert az interneten megismert valakit, akivel, bár még nem találkoztak, nem bírták ki, hogy félórás rendszerességgel ne tájékoztassák egymást életük fejleményeiről. "Teljesen netfüggő lettél!" - mondtuk az illetőnek. Az ismeretlenül is szinte természetellenesen szoros viszony azonban végülis átkerült a virtuális térből a valóságba, és a pár azóta - három éve - normális kapcsolatban él. Az Independent cikke szerint azonban van olyan is, aki annak ellenére nem bír leakadni a randizós oldalakról, hogy még nincs is meg az a konkrét személy, akivel a neten keresztül kommunikálni lehetne.
A társkeresés-függők egyszerre több portálra regisztrálnak, és naponta többször frissítgetik profiljukat, illetve folyton ellenőrzik, hogy nem érkezett-e számukra üzenet. A potenciális partnerek részére hosszú órákon keresztül írják a leveleket. Dr. Victoria Lukats pszichiáter erre a problémára azt ajánlja, hogy akin eluralkodik a társkeresés-mánia, mielőtt külső segítséghez folyamodna, próbálja meg maga kezelni a helyzetet a prioritások felállításával és józan mérlegelésével.
További tanács részéről, hogy ki kell választani egy társkeresőt, és a többiről törölni az esetleges regisztrációkat. Hiszen továbbra is igaz, hogy társkereséssel lehet növelni annak esélyét, hogy megtaláljuk az igazit, de a szerelmet egyszerűen nem lehet az élettől kizsarolni. Vagy jön, vagy nem. Legyen más is, ami fontos az életünkben, ne csak a párkapcsolat hajszolása. Amihez esetleg még azt lehet hozzátenni, hogy a társkereső-függésről azért másmilyen leszokni, mint például a dohányzásról, mert amíg természetes, hogy valaki nikotin nélkül tökéletesen jól megvan, addig a társra vágyás ösztöne mindannyiunkban kitörölhetetlenül ott van. Társra nem vágyni talán ugyanannyira kóros, mint naponta órákat a randizós oldalakon csüngeni. A cél tehát, akármilyen unalmasan is hangzik, megintcsak az arany középút.