Kifejezetten régen volt szerencsénk utoljára egy izgalmas felmérés adatain merengeni. Most végre érkezett egy friss. Némileg meglepő módon a leedsi operaház Cosi Fan Tutte bemutatójához készült a közvélemény-kutatás, háromezer résztvevővel. Mivel a darab középpontjában a női hűtlenség áll, ebben a témában kérdezősködtek a készítők. A kutatásból az derült ki, hogy tíz nőből négy csalta már meg a partnerét, míg a férfiaknak csak mintegy harmada.

Amiből persze le lehet vonni azt a következtetést, hogy a nők valamivel hűtlenebb természetűek, mint a férfiak, de az is lehet, hogy csak őszintébbek, ha közvélemény-kutatók vallatják őket. De a nők hűtlenségre való hajlamát tűnik igazolni az is, hogy a megkérdezett nők több, mint 10%-a azt mondta, hogy sosem tudna tökéletesen monogám kapcsolatban élni, „mivel ehhez az élet túlságosan rövid”. (Ez az indoklás kissé meglepőnek tűnik, ha arra gondolunk, hogy sokkal nehezebb lenne egy életre monogámnak maradni, ha kétszer ilyen sokáig élnénk. Minél rövidebb az élet, annál könnyebb végig ugyanazzal a partnerrel maradni, nem?)

A kutatás arra is kitért, hogy mi csábítja a csajokat arra, hogy pasijukat felszarvazzák. A leggyakrabban egy ártatlannak induló flört fajul el a hűtlenségig, a megcsalók 41%-a bulizás közben, 23%-a munkahelyi rendezvényen kapatta el magát. A nők negyede az egyenruhás pasikra bukik, 27%-uknak pedig kifejezetten az jön be, ha a másik egy vadidegen. Nem mellékes azonban, hogy a megcsalást a kérdőívben igen tágan értelmezték, mert már egyetlen csók is annak számított. A hűtlen nők 58%-a egy smár után meg is állt, és mindössze 27%-uk jutott el az ágyig.