Most hétvégén lesz egy ismerős pár, Zita és Robi esküvője (ezúton is üdvözlöm őket, ha véletlenül ráérnének még az utolsó simítások közepette blogokat olvasni). Az ő történetük munkahelyi kapcsolatként kezdődött... illetve a mai posztot éppen arra a mozzanatra szeretném kihegyezni, hogy az ő történetük már nagyon sokkal azelőtt elkezdődött, hogy szerelem szövődött volna köztük. Egy munkahelyen dolgoztak, Zita is, Robi is kapcsolatban volt valakivel, mindketten csak egy kollegának számítottak egymás szemében a sok közül.
Teltek az évek, idő közben mindkettejük kapcsolata véget ért, a munkahelyen rengeteg dolog változott, de Robi és Zita maradtak. Már több, mint öt esztendeje ismerték egymást, amikor a két kollega egyszer csak ráeszmélt, hogy szerelmesek egymásba. Ha arról kérdezik őket, mi volt az a pillanat, amikor hirtelen a munkatárson kívül meglátták a másikban a nőt, illetve a férfit, nem tudnak válaszolni rá – nyilván nem egy pillanat műve az ilyesmi.
Persze Robi és Zita története távolról sem különleges. A gimnáziumunkban is volt egy fiú meg egy lány, akik négy éves egyosztálybajárás után az érettségit követően döbbentek csak rá, hogy szerelmesek egymásba. Ma már két gyerekük van. Aztán külön posztunk volt olyanokról, amikor valaki a nevelőapjával él együtt évekig, miután egyszer csak elkezd apa helyett szeretőként tekinteni az illetőre. Vannak azonban olyanok is, akik számára elképzelhetetlennek tűnik, hogy ha elsőre nincs ott az a szikra, akkor sok-sok év elteltével mégis váratlanul fellángoljon a szerelem. Ők nyilván azok, akik még sosem éltek át ilyesmit. Olvasóink tapasztalataira vagyunk kíváncsiak – önnél is eltarthat évekig, amíg kialakul a szerelem?