Egy tumultuózus gyémántlakodalomról kaptunk hírt a héten. A fent látható Sylvia és Les Futcher hatvanadik házassági évfordulóján mind a 12 gyermekük, ezek 28 gyermeke és az ezektől származó 34 dédunoka is jelen volt (ez összesen 74 személy, az alábbi fotón férjekkel-feleségekkel kiegészülve, 99-en láthatók). Én is egy nagy családból származom, bár nem ekkorából. Ha nagyszüleim még mindketten élnének, házassági évfordulójukon 28 leszármazójuknak kelle részt vennie. Hogy mennyire jó és milyen hátulütőkkel rendelkezik az, ha az ember egy nagyobb családba születik, az talán nem ennek a blognak a témája, de arról biztosíthatok mindenkit, hogy egy ilyenbe beházasodni mindenképpen embert próbáló feladat. A mienkbe legalábbis.

Amint azt testvérek és unokatestvérek között felhalmozódott tapasztalat mutatja, a leggyorsabban alkalmazkodó barátok/barátnők számára is nagyjából 2 évre van szükség, amíg az illető megfelelő magabiztossággal igazodik ki nálunk a rokonsági viszonyok között. Van abban valami beavatásszerű, amikor az ember először viszi magával újdonsült (vagy kevésbé újdonsült) szerelmét a balatoni hétvégi házba, ahol a nagymamám 28 leszármazója még csak a család egyik felének számít. Mert mi amellett, hogy sokan vagyunk, még össze is járunk - kénytelenek vagyunk, ha le akarunk menni Balatonra.

Valaki egyszer ahhoz hasonlította a helyzetet, hogy olyan ez, mint amikor egy olyan, rendkívül szövevényes tévésorozatot kezd el nézni az ember, ami már nagyon régóta megy. Csak itt olyan szereplőkről is folyamatosan szó van, akik ráadásul soha nem jelennek meg a színen, vagy mert már meghaltak, vagy mert külföldre távoztak, vagy egyéb okból. Aki egy ilyen családba be akar hozni valakit kívülről, annak muszáj rövid "ez történt az előző részben"-összefoglalókkal segítenie kedvesét, hogy a sztoriba bekapcsolódhasson.

Nekem az a módszer segített a leginkább, hogy akikkel a legszorosabb a kapcsolatom a családból, azokat először egyenként, vagy legalábbis kis csoportokban mutatom be a páromnak. Így aztán ha eljön az ideje a részvételnek egy sokszemélyes családi összejövetelen, legalább néhány ismerős arc lesz, akikhez lehet a többieket kötni (neki a testvére, sógora, nevelt fia, stb.). Ismeretlenül rögtön a mélyvízbe bedobni valakit nem tanácsos.

Az ilyen tumultuózós családi együttlétek alapszabálya ezen kívül, hogy ha a szerelmünk kezdőnek számít a famíliában, akkor semmilyen körülmények között sem szabad magára hagyni. Egyébként pár percen belül megjelenik valami rokon, valószínűleg idősebb néni, aki máris mindent tud az újoncról, de az illető még csak nem is sejti, hogy ki kérdezgeti ilyen részletekbe menően a lehető legbizarrabb témákról.

Külön magyarázatot igényelhet, hogy egy nagy családon belül egy embert többen teljesen máshogy nevezhetnek. Ugyanaz a személy valakinek a gyereke, egy másiknak az unokatestvére, a harmadiknak a sógora, a negyediknek meg a nagybátyja, és ennek megfelelően mind a négyen más néven emlegetik, ha éppen róla van szó. Talpán legyen az az idegen, aki ebbe a beszélgetésbe be tud kapcsolódni.

Nagy családból származó, vagy ilyenbe beházasodó olvasóinkat kérdezzük most: tényleg olyan komplikált egy ilyen klánba kívülről bekerülni, mint amilyennek belülről tűnik? Milyen tanácsokat tudnak még adni a beilleszkedéshez?