Mai sztorink főszereplője egy hozzám igen közel álló személy, akit itt most Patríciának fogunk nevezni és beleegyezett, hogy történetüket az azonosításra alkalmas adatok megváltoztatásával közzétegyem. Az ő kapcsolata Balázzsal egy társkereső oldalon kezdődött, hosszas üzenetváltásokkal, majd cseteléssel és végül telefonbeszélgetésekkel.

Már hónapok óta kapcsolatban álltak egymással, és szinte mindent tudtak is a másikról, pedig még sosem találkoztak élőben. A rengeteg, írásban és szóban folytatott kommunikáció során még szó sem volt első randiról, amikor Balázs elmondta, hogy beteg, sclerosis multiplexe van, de tünetmentes, és normális életet él, mint bárki más.

Patríciának ekkor csak igen ködös fogalma volt arról, hogy ez pontosan mit jelent, és annak idején, amikor elmesélte nekünk a dolgot, mi is kénytelenek voltunk fellapozni a wikipediát, hogy megtudjuk, miből áll ez a betegség. A kezdődő kapcsolat kellemes izgalmai közepette egy ilyen szócikkből az ember csak annyit olvas ki, hogy a kór nem halálos és évekig, évtizedekig is teljesen normálisan lehet élni vele.

Ráadásul akkor még senki nem a holtomiglan-holtodiglanban gondolkodott. Az interneten ismerkedtek meg, tehát mindketten kalandnak fogták csak fel a dolgot, viszont három hónap után túl kíváncsiak voltak már egymásra ahhoz, hogy továbbra se engedjenek egy első randi csábításának. A találkozó remekül sikerült, azt hamarosan egy újabb követte, azt pedig még rengeteg további, és nemsokára mi, a barátok is megismerhettük Balázst.

Ahogy együtt láttuk őket Patríciával, azonnal világos volt, hogy ez a kapcsolat működni fog. Balázs kedélyes, jó humorú, munkájában sikeres, kicsit pocakos, de rettentően férfias pasi, aki szemlátomást ugyanazzal a szeretettel, tisztelettel és türelemmel viselkedik Patríciával, mint Patrícia ővele. Néhány hónap múlva összeköltöztek, és lassan három éve, hogy együtt vannak, és boldogok és szeretik egymást és együtt küzdenek meg a mindennapok problémáival, amikből van ugyebár bőven.

Nagyjából hat hónapja volt, hogy egy közös hétvégi kirándulás alkalmával először szemmel látható jelét tapasztaltuk Balázs betegségének. Gondjai voltak a járással, nem tudott rendesen menni, lába, illetve térde (számunkra) kissé ijesztő módon és körülmények között kezdte felmondani a szolgálatot. A tünetek aztán eltűntek, aztán máskor visszatértek, aztán megint enyhültek, aztán Balázst kórházba kellett vinni, aztán kiengedték és így tovább.

Így megy előre ez a betegség. Lassítani lehet, megállítani nem, és nem kétséges, hogy gyógyszerek, kerekes szék és ágyhoz kötöttség lesz a vége előbb-utóbb. Néhány borzalmas pillanatban úgy tűnik, hogy előbb. Máskor reménykedni kezd az ember, hogy talán csak utóbb.

Patrícia ritkán panaszkodik, de nincs kétség afelől, hogy Balázs mellett rendkívül kemény jövő vár rá. Ezt ő is tudja, mi is tudjuk, sőt, Balázs tudja a legjobban, aki ráadásul orvos végzettségű, azonban betegsége, illetve a pénzügyi válság miatt nemrég elvesztette az állását.

Patrícia már tervezi az esküvőt a jövő nyárra.

Nincs se csattanó, se feloldás, se tanulság a végén.