Agglegénylakásban vagyunk vendégségben, a tulajdonos neve legyen Attila. Az előszobában a bejárati ajtó mellett van egy kisasztal, azon egy jókora hamutartó. Abban kulcsok és névjegyek összedobálva. De kikandikál a halmazból valami oda nem illő: egy rozzant origami-madár. Az a típus, aminek ha meghúzzák a farkát, csap egyet a szárnyával. Valami számlából van hajtogatva... öntudatlanul is kiveszem a kosárból, és kipróbálom, hogy még működik-e. Működik.
Attila meglát, odajön, és elmeséli, hogy hát igen, ezt még Bori hajtogatta jó régen. Kapcsolatuk legelején, amikor először voltak együtt étteremben, a vacsora után Bori a számlából hajtogatott egy ilyen madarat. Daru, amint Attila felvilágosít. Azt nyilván nem merem megkérdezni, hogy ezek szerint akkor felezték a számlát, hanem illedelmesen visszateszem a papírmadarat a kulcsok és névjegyek közé. Majd meglepetten másra terelem a szót. Meglepetten, mert vagy három éve, hogy Bori és Attila szakítottak.
Nyilván erre az epizódra azért emlékszem ilyen részletesen, mert én éppen az ellenkezője vagyok. Hiába élek öt éve kapcsolatban, nincs fénykép a szerelmemről a pénztárcámban. Nincs a nyakamban tőle kapott medál a monogramjával vagy a horoszkópjával. Nem hordok magamnál tőle származó jelentéktelen, de éppen ezért aranyos kütyüt. Így aztán számomra végképp idegen, hogy valaki egy ilyen tárgyi emléket szakítás után sem dob ki a kukába.
Bár igaz, hogy egyetlen relikvia azért mégiscsak van nálunk is kapcsolatunk kezdetéről. Eleinte rengeteget emaileztünk egymásnak a munkahelyeinkről, naponta többször, és az üzeneteit soha nem töröltem ki. Amikor munkahelyet váltottam, elmenés előtt az utolsó nap kinyomtattam és gyűrűs fűzőkkel összefűztem a komplett levelezésünket. A három vaskos kötetet otthon eltettem valahova, és azóta se nyitottam ki.
Ön is a könnyen kidobálók közé tartozik, vagy az ön számára is őrzi egy-egy jelentéktelennek tűnő tárgy szerelme emlékét (függetlenül attól, hogy együtt vannak-e vagy sem)? Mi az a tárgy, amit ön relikviaként őriz?