Vajon hány év udvarlásnak kell megelőznie a házasságkötést? Elég egy-két év, vagy legalább a kritikus harmadik évet ki kell várni? Esetleg csak akkor kell az oltár elé járulni, amikor érkezőben van az első gyerek? Az alábbi celebektől ne várják a választ, mert a mai posztban olyan párokat válogattunk össze, akik többéves együttélés után sem mondták ki hivatalosan a boldogító igent. Nem találtunk túl sok ilyet, de öt példa azért akad.

1. Kurt Russell és Goldie Hawn - A két színész már évtizedek óta nem számít a közönséget leginkább foglalkoztató híresség közé. Jónéhány legendás film és korábbi kapcsolat után Kurt Russell és Goldie Hawn több, mint két és fél évtizede, 1983. óta él együtt szép csendben. Egy fiuk is született, még 1986-ban, és úgy tűnik, "a papír" nem igazán számít nekik, hiszen ha össze szeretnének házasodni, már rég megtették volna. Russellt mindenesetre a Hawn korábbi kapcsolatából született két gyerek, Oliver és Kate Hudson színészek is apjuknak tekintik.

2. Sasha Baron Cohen és Isla Fisher - Az Ali G-ként elhíresült, majd Boratként és Brünóként befutott színész és ausztrál kolléganője már több, mint öt éve vannak együtt. Idő közben született egy gyerekük, és Isla Fisher a zsidó vallásra is áttért Sasha Baron Cohen kedvéért. Esküvőről gyakran szó esik velük kapcsolatban, de ők valahogy mindig csak halogatják a lagzit. Esetükben egyáltalán nem kizárt, hogy erre egyszer sor is fog kerülni, talán majd rögtön jövőre.

3. Brad Pitt és Angelina Jolie - Mindketten voltak már házasok és jelenleg Hollywood, illetve az egész celebvilág első számú párjának számítanak a rengeteg saját és örökbefogadott gyerekkel. A Brangelina-esküvő hihetetlen méretű médiaszenzáció... lenne, ha Brad Pitt és Angelina Jolie 5 év után végre úgy döntene, hogy összeházasodnak. Ez azonban a potenciális férj egy korábbi nyilatkozata alapján nem várható a közeljövőben. Brad Pitt ugyanis azt nyilatkozta az Esquire magazinnak, hogy addig nem fognak összeházasodni, amíg nem házasodhat szabadon valamennyi amerikai - a melegeket is beleértve. Igaz, azt is mondták, hogy ha a gyerekek kérik, akkor talán mégiscsak rendeznek lakodalmat.

4. Brian Austin Green és Megan Fox - Szintén öt éve jár jegyben ez a színészpár, akik talán azért nem házasodnak össze, mert rendszeres időközönként a szakítás közelébe sodródik kapcsolatuk. Csak idén többször is hírt adott a sajtó arról, hogy Brian Austin Green és Megan Fox nincsenek már együtt, sőt, eljegyzésüket is felbontották, de mindezek ellenére úgy néz ki, hogy továbbra is kapcsolatban maradtak.

5. Jim Carrey és Jenny McCarthy - Az ő románcuk ugyan még "csak" négy éve tart, mégis megemlítjük őket, hiszen ők voltak azok, akik kifejezetten ki is mondták, hogy könnyen házasodó, könnyen váló kollégáikkal szemben nekik nem kell "a papír". Ezt maga Jenny McCarthy jelentette be Ellen DeGeneres műsorában. A modell-színésznő egyébként volt már egyszer házas, Jim Carry pedig kétszer. Mindkettőjüknek egy-egy gyermeke van korábbi kapcsolataikból.