horoszkóp

Háromszor vesztettük el egymást, de ő mindig megtalált

2009.12.04. 17:39

Soha ilyen romantikus olvasói történet nem érkezett még a blog címére (ko.kola.blog kukac gmail.com), mint ez a mai, amelyet egy női olvasónktól kaptunk. Talán a szeretlek szó kimondásáról szóló poszt inspirálta (ez esetben már megérte), mindenesetre billentyűzetet ragadott, és egy e-mailben elmesélte megismerkedésük történetét élete szerelmével. A sztori egzotikus, fordulatos és különleges, egyedül a legutolsó sor miatt aggódunk - és reméljük, ezek után megkapjuk majd a folytatást is.

"Minden kislány megálmodja, hogy milyen az elképzelt mesebeli hercege, és milyen lenne az első csók, az első együttlét, az eljegyzés, majd az esküvő... Mint ahogyan én is tettem, amikor kislány voltam, sőt még most is.

Mindig kerestem valamit az életeben, ha minden jó is volt, valami mégis mindig hiányzott, és nem tudtam eldönteni, hogy mi az.

Valami ilyesminek képzeltük el a helyszínt
Valami ilyesminek képzeltük el a helyszínt

Februárban kimentünk a testvéremmel és egy barátommal Thaiföldre nyaralni. Ahol aztán kánaán van minden téren. Ott találtam magamra, és éreztem, hogy valami gyökeresen meg fog változni. Az egyik este Fullmoon partin találkoztam egy fiúval. De nem nagyon érdekelt... Majd másnap átjött a mi bungalónkba valami ürüggyel, majd harmadnap is. Utolsó nap azt mondta, szeret (na, ezt a szót megértettem, de semmi mást a 3 nap alatt, mert hogy nem beszéltem angolul egy szót sem), és kaptam tőle egy karkötőt, majd testvérem összeadott minket 2 műanyag gyűrűvel. Megadta az e-mail címét, és mondta, hogy másnap megy haza Ausztráliaba, mert hogy ott él. Elbúcsúztam, és tudtam, többet nem látom őt sem.

1 hét múlva bementem egy internet-kávézóba, és elkezdtünk beszélgetni, ami megintcsak érdekes volt, mert a translate segítségével társalogtunk egymással. A szeretlek szó nekem is ment már, de nem volt igaz. A fiú Serge (20 éves és orosz) közölte, hogy ő szerelmes és mindent felad majd, visszajön Thaiföldre, és ad nekünk egy esélyt, hátha megszeretjük egymást. Gondoltam, legyen, mit veszíthetek, bár szóltam neki, hogy vegyen angol-magyar szótarat, mert egy szót sem fogunk érteni...

Eljött a nap. Visszajött. Az első dolog az volt, hogy kaptam tőle egy nyakláncot egy medállal, amin az a felirat van, hogy szeretlek, és hogy together forever. Eltöltöttünk 10 kellemes és gyönyörű napot, és rájöttem, hogy ez a fiú más, mint az eddigiek az életemben. És persze nagyon fiatal, sosem volt fiatalabb párom. Április 14-én megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e visszamenni vele Ausztráliába és ott élni. Igent mondtam, de az utolsó nap megijedtem és visszautasítottam, mert tudtam: 2 szoknyám van meg egy pólóm, se pénzem, se angol nyelvtudás...

Nagyon szomorú volt, és sírt, majd átment egy másik szigetre, mert megbetegedett, és nem volt orvos. Haza kellett volna mennie, de nem ment, megvárt Bangkokban, mert tudta, hogy április 17-én indul vissza a gépünk, és ott még találkozhatunk 1-2 órát. Szóval megvárt szegény fiú 40 fokos lázzal, szédült, hányingere volt, de ottmaradt, csak hogy velem legyen. Bennem meg annyi nem volt, hogy vele maradjak, amikor beteg volt... Szégyelltem is magam.

A reptéren őrült zokogásba kezdtem, ő azt hitte, miatta, de én tudtam, hogy azért, mert nem akartam hazamenni, ott akartam maradni Thaiföldon. Megígértette velem, hogy májusban kimegyek hozzá. Hát megígértem...

Miután minden nap hívott és interneten csevegtünk, elkezdett ragadni az angol rám, majd elkezdett hiányozni a fiú is. Nem tudtam, hogy mi miatt, talán a misztikus Thaiföld miatt, vagy mert izgalmas és vicces, hogy nem értjük egymást, de adtam egy esélyt magunknak. Azt mondtam, ha szeretnéd, hogy kimenjek hozzád, előbb gyere te ide, és ismerd meg az én országomat, barátaimat, családomat. Nem kellett kétszer mondani . Június 10-én megérkezett Ferihegyre.

Annyira ideges voltam, hogy előtte elmentem egy pszichológushoz. Előtte fél órával már kint voltunk a reptéren, mert testvérem újdonsült szerelme is érkezett, aki Belgiumban él, és ugyanazon a napon találkoztak ők is Thaiföldön. Megmutattuk nekik a Balatont, majd egy-egy budapesti nevezetességet. A hét második felét Belgiumban töltöttük, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. A mi repülőnk Londonból indult volna tovább Ausztráliába, de megint nemet mondtam, így egyedül repült tovább.

Éreztem, hogy ez nem volt valami jó döntés, de tudtam, hogy nem állok rá készen. Végülis augusztus 5. volt a határidő, hogy kimenjek, vagy elveszítem. Nem akartam elvesziteni, mert éreztem, hogy vele vagyok teljes, és nem szeretnék nélküle élni. Annyi minden egybevágott...

Háromszor elvesztettük egymást, de ő mindig megtalált, minden szigeten, minden kommunikációs készülék nélkül. Talán a sors akarta, hogy Thaiföldre menjek. Túl sok volt a véletlen, nem hagyhattam elveszni a dolgot. Bíznom kellett benne, hogy szeret (végülis visszajött értem, elvesztette a munkáját, betegen ottmaradt), elbúcsúztam a barátoktól és a családtól, és felszálltam a gépre.

Azt hiszem, életem egyik legjobb döntése volt. Thaiföldön tényleg megtaláltam azt, ami hiányzott az életemből és teljessé tett. Most itt vagyok, itt élek vele és tervezzük az esküvőnket Thaiföldön, ott, ahol egymásra találtunk. Most vált valóra talán, amit kislányként álmodtam. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer érezze ezt.

Folytatás van az esküvőről, ami 2 hete volt, de katasztrófába fulladt."