Kissé nosztalgikus hangvételű cikket közölt a héten a Times arról, hogy mennyit esett a közös bankszámlák népszerűsége az utóbbi időben. Természetesen házas-, vagy legalábbis tartós kapcsolatban élő párok közös számláiról van szó. A pénzügyi vagyonegyesítés melletti fő érv természetesen a bizalom. Ha teljesen megbízunk a partnerünkben, akkor egyszerűen nem lehet okunk arra, hogy külön tartsuk a pénzünket. Ugyanez az érv a másik oldalról: ha annyira sem bízunk meg a másikban, hogy a bankszámlánkat közössé mernénk tenni az övével, akkor nincs értelme a kapcsolatnak.
Emellett még jónéhány gyakorlati előnye van annak, ha a két fél ugyanarra a számlára kapja a fizetését. Például sokkal világosabban látszik a család anyagi helyzete, és a számlák fizetése és zökkenőmentesebb. Nincs mit szervezgetni, minden az egyetlen közös számláról megy és kész. A meggondolatlan kiadásokkal szemben visszatartó ereje lehet, ha tudjuk, kedvesünk is azonnal látni fogja, ha valami nem igazán szükségesre dobunk ki egy kisebb vagyont. Ráadásul ha több pénz van egyben, jobb kamatot kaphatunk a banktól.
Minennek ellenére a többség nem közös számlán tartja a pénzét, és hozzájuk hasonlóan nekem is külön számlám van, holott bő öt éve élek kapcsolatban. Talán azért rontom a statisztikát, mert otthon is ezt láttam: szüleim lassan negyven éve házasok, de mégis egész idő alatt külön volt a pénzük. Ha nekem javasolná a kedvesem, hogy tegyük egybe a pénzünket, ráállnék, de szerintem ő is azért nem javasolja, amiért én: lustaságból.
Mert ha úgy döntenénk, hogy akkor most mindent bedobunk egy közös számlára, akkor ahhoz ki kéne deríteni, hogy melyikünknek mit hol érdemes kinyitni, becsukni, a ki- és befizetéseket átirányítani. És ez valahogy két hozzá nem értő szemében hatalmas vesződségnek tűnik.
Ahogy a kapcsolatunk mélyült az évek során, egyikünk odaköltözött a másikhoz, szép lassan és szinte teljesen konfliktusmentesen kialakult, hogy a fokozatosan közössé váló rezsit ki hogyan fizeti. Úgymond természetes úton megteremtődött az anyagi közösség, anélkül, hogy a számláinkat bolygattuk volna. És ez most már működik így jól, minek változtassunk rajta?
Ráadásul egyikünk se érzi úgy, hogy a másik ne bízna meg benne az anyagi ügyeket illetően. Pontosan jól tudjuk, hogy a másik számláján mi történik, és ha akarnánk, ezt bármikor le is tudnánk ellenőrizni - csak eddig még sose akartuk.
Nem lehet, hogy a kötelező jellegű közösködés helyett inkább éppen ezt jelenti a bizalom? Hogy attól még, hogy nem közös a számlánk, megbízom benne, és tudom, hogy nem fog a megkérdezésem nélkül olyasmit csinálni az általa megkeresett, de ettől még közös pénzünkkel, amit én nem szeretnék?