Mítosz, hogy először önmagunkat kell szeretni

2010.01.12. 19:40

Madonna régi nagy slágereinek a kb. fele erről szól: először magunkat kell szeretni, mert aki nem szereti önmagát, az hogyan tudhatna szeretni mást. A boldogság kulcsa mindenkinek a saját kezében van, és akiben nincs meg a kellő önszeretet és az ebből fakadó harmónia, aki utálja magát, az más számára is nyilván elviselhetetlen lesz. Ez a megközelítés akár még a "szeresd felebarátodat, mint önmagadat" tételmondatból is ki tudja olvasni, hogy a felszólítás arra is hív, hogy saját magunkat is szeressük.

Egyszer valaki azt fejtegette nekem, hogy ő családalapításkor úgy indult neki az életnek, hogy azt gondolta, ha ő jól érzi magát a kapcsolatában, akkor biztos a másik is ugyanolyan boldog, mint ő. Ez egy abszolút működőképes kiindulópontnak bizonyult, hiszen egyikük sem várta el a másiktól, hogy folyamatosan feláldozza magát, hanem ha valami nem tetszett, ha valamitől rosszul érezték magukat, azonnal szóltak a másiknak. A Psychology Today azonban a napokban publikált egy cikket, ami kicsit árnyalja ezt a képet.

Ebben a pszichoterapeuta szerző azt mondja, hogy egyrészt a nárcisztikus hajlamú emberek (azaz azok, akik túlságosan szeretik önmagukat) gyakran képtelenek hosszútávú kapcsolatra, hiszen annyira el vannak foglalva saját magukkal, hogy amellé nem fér bele, hogy a másikat is szeressék. Ezzel szemben éppen azoknál, akik önbizalomhiánnyal küszködnek (azaz nem szeretik magukat eléggé) gyakran jelentős javulás áll be egy kapcsolat hatására. Ha tapasztalják, hogy mások számára mégis tudnak ők szerethetőek lenni, ennek hatására csillapodnak belső kételyeik. Azaz egy kis románc, szeretet, elfogadás ki tudja érlelni a kellő mértékű önszeretetet azokból is, akik addig utálták magukat. Önnek mi a tapasztalata, kell ahhoz magunkat szeretni, hogy kapcsolatot kezdjünk valakivel?